Az ártatlan világra fekete köd borult,
Milliók nyakára folytó hurok szorult.
Nem élhet úgy egy ember sem tovább,
Hogy nem tudja létének célját, s okát.

Sokan hiszik, hogy mindenki felett állnak,
S az érzéseik egy pillanat alatt elszállnak.
Könyörtelen tettek töltik ki minden percét,
S vágya az, hogy mindenki zengje nevét.

Erre büszke lehet, de bántani mást nincs joga,
A gyerekét egyedül nevelő anya, ez a csoda!
Lásd meg te is ezt az apróságot,
Tedd ilyenné az egész világot!

Mondd ember, te miért nem szeretsz?
Helyette számtalan embert megvetsz,
Ártatlanokat taszítassz le a porba,
De te is szenvedni fogsz, mint ők sorba.

Ne hidd azt, hogy náluk erősebb vagy,
Az élet egyszer téged is magadra hagy.
Akkor te leszel az ki a földön fekszik,
S segítségedre senki sem igyekszik.

De addig is ugyanazt látom,
Nem éppen egy tündérálom.
Számtalan gyermek fáradt arca,
Rajta látszik megvívott harca.

Végül kérlek téged, tedd meg amit lehet,
Ez az egész élet ennél szebb is lehet.
Nem kell pénz, siker, s hatalom nagy,
Csak azt tartsd észben: ember vagy!