Nyújtózni, lassan ébredni.
Jó lenne később felkelni.
Nem kéne innen elmenni,
Alhatnék talán fél egyig.

De muszáj mennem,
Bár nincs sok kedvem.
Mi van velem?
Csak nem szerelem!?

Elindulni, közlekedni,
Iskolában soká lenni.
Elindulni, találkozni,
Néhány percig beszélgetni.

Ez csak álom, ébredj fel!
Itt már senki nem száll fel.
Csak megyünk tovább külön uton,
Az utasokat nagyon unom.

Csak Te voltál, kit kedveltem,
Mosolyodtól felébredtem.
Szemedbe ha belenéztem,
Azt hittem, hogy odaértem.

Újra itt a valóságban,
Nem felejtem, amit láttam.
Te voltál az egyetlen,
Akit talán szerettem.

Lehet, hogy egy perc az élet,
De én ettől nem is félek.
Sokkal inkább aggaszt engem,
Mi lesz Veled, fel kell kelnem!?

Ha emlékeid rám találnak,
Elmúlik az összes bánat.
Nem említek csak egy párat,
De lehetne vagy háromszázat...

Tudom, hogy Te nem leszel az,
Kit az élet nekem megad.
Csak Te adtál nekem vigaszt,
Ha a világ folyton szivat.

Az is Neked köszönhető,
Hogy tudom vannak ilyen nők.
Éppen ezért remélem,
Nem kell kevéssel beérnem.

Tudom, hogy ez nem Te leszel,
Hiszen engem nem szeretel.
Tudomásul vettem én ezt,
A vágy engem már nem éget.

Te voltál csak az a lélek,
Aki ismeri a szépet.
Mosolyodban ott volt minden,
Humorérzék magas szinten.

Búcsúzóul annyit mondok,
Ne terheljenek a gondok.
Vedd könnyedén az életet,
Mert határ csak a képzelet...

2005. május 10. 21:55