mára
fekete karakül sapkák mélyén
szunnyad a régi siculicidium
feledésünk hűvös szele csapkodja már
galambbúgos kapuk faragott oszlopait
még
ezerráncú csizmák talpán
reccsen tovább az enyészet
s vitézkötéses harisnyák
szorítják derékon az igét
ahogy
viasszal pödört bajuszok tövén
vasárnapokon elpihen az ima
s hosszú prédikációk nyomán
álomba roskad a szülőföld
csak
néha szisszen fel
évfordulók fájó nyilallásai miatt
ha túl a hegyeken a csángómagyar
ősi kesergőkkel székeleket sirat

(2005 január 7 )