Csalódtál és gyenge vagy.
Minden csak ürességet hagy.
Árva vagy,árva mint a táj,
Min senki nem sétál.
Árva mint pad a parkban,
Mint csönd a zajban.
Árva,mint egy szál virág,
Mi napfényért kiált.
Árva,mint betű a papíron,
Mint tábla a kapukon.
Árva,mint egy hang,
Mit senki sem hall.
Csak szól bele az éjszakába…
De az éjszaka is árva,
Kiégett már a lángja.
És a tűz is árva,
Elégett minden rőzseszála.
És árva vagyok itt én,
Ki mindezt látja.

És árva vagy te is,mert hagyod,
Magadat a világnak adod.
Én itt maradok,de te elmész,
Égeted a lángot,de engem emészt.
Nem baj,ne hidd,az élet csupa talány,
tudom ezt én,tudja az árvalány.