8.

Másnap kiszállt a helyszínre az újabb üzletkötő egy profi digitális fényképezőgéppel. Átnézte az előző banktól áthozott iratokat, és a következőket mondta.
–Mivel a tulajdonos gyesen van, és az élettársa nem dolgozik, azaz nincs munkahelye, így egyelőre 10 éves futamidőre tudunk szerződni. De, ne, négy, hanem ötmillióra kössék a hitelt. Megmondom mért. Ugye amint felveszik, a következő hónaptól már törleszteni kell. Elhasználnak négymilliót, a fennmaradt egy millióból pedig törleszgetnek, amig a fiú munkát nem talál.

–Mért nem lehet húsz év futamra kötni? –kérdezte Jenő.
–Amiért az előző bank elutasította.
–Nincs komfortosítva. Tehát nincs benne a fűtés, és nincs állandó munkahely.
–És biztos, hogy tíz évre megadják, így is. Hiszen nincs benne a fűtés.
–ha-ha-ha! Ki meri azt állítani, hogy nincs benn a fűtés! Én majd gondoskodok róla, hogy papíron benn legyen. Lefényképezek mindent, és sec-perc számítógépen beleapplikálom a fűtést, kazánnal együtt. Az értékbecslő ki sem száll. Aláírja és mehet elbírálásra.

–Szóval nyugodtak lehetünk.
–Nyugalom és csigavér! Nekem sem mindegy, hogy megkapjam a közreműködési díjamat. Kapok százezret és befedi a ölségeket. Maguknak csak fel kell jönni Pestre, aláírogatni és felvenni a pénzt!–mondta az ügynök és a távozás hímes mezejére lépett. Jenő összekapaszkodva a gyerekekkel körbetáncolta a konyhaasztalt. A kis Norbi pedig a kör közepén ropta velük.

Azonban addig is élni kellett valamiből. Jenőnek éppenannyi jövedelme volt, hogy szerényen eléldegélt belőle, és úri passzióira is jutott, ha éppen bejött valami pluszmunka. Az új házban, vagy ahogy ő nevezte a Dácsában, azonban már lassan a templom egeréhez hasonlóan még morzsát sem lehetett találni. A fiatalok megrendelték a Digi TV-ét, amit maradék pénzükből felszereltettek. Megrendelték a műholdas telefont, Internetet, amit a jövőhéten kötnének be, de miből. Ekkor Jenő elhatározta, hogy kihúzza őket a bajból.

A se, veled se nélküled elméletét alkalmazva úgy döntött, hogy eladja örökös haszonélvezettel a lakását kétmillió Forintért. Ebből azonnal elkezdik a fűtés beszerelését, mert megfagynak. A maradványból kiváltja a százezerre rugó zálogjegyeket, amit a fiatalok halmoztak fel aranyaik elzálogosításával. Finanszírozza a létezésüket, amíg a hitelt meg nem kapják. Hogy mi lesz, ha nem kapják meg mégsem? Erre rémálmukban sem mertek gondolni.

Mert szép ez a ház, kár, hogy a világvégén van. Ezt eladni szinte lehetetlen. Csakis ők mentek ilyen óvatlanul lépre. Mint utóbb megtudták már hatmillióért is, árulták, de nem kellett a kutyának sem.,amikor megtudták, hogy cigány szomszédokkal vannak körbevéve. Arra az esetre pedig, ha nem tudják a vételár maradékát kifizetni, még van egy hosszabbítási lehetőség.

Zsoltival, a börtönből nemrég szabadult virtigli nepperrel egyezkedett. Zsoltit, a jóképű harmincötéves cigány férfit régóta ismerte. Többször dolgozott neki egy-egy vitás telek kimérésénél, vagy kettéválasztásánál. Mivel megbízott benne áthívta este egy kis konyakozásra. Mikor kellően bemelegítettek elkezdte.

–Zsoltikám, arany cimborám, adj nekem tanácsot, mit tegyek!
–Tanácsot, vagy kalácsot? –kérdezett vissza Zsolti.
–Mindkettőt, aranyapám.
–Vezesd elő!
–Tudod, mennyire belemásztam ebbe az elátkozott világvégi házvételbe. A fiatalok nem kapták meg sem a Szocpolt, sem a kölcsönt. Tudod mit mondott nekik a szocpolos? Azt, hogy maguk egy hatszobás palotára akarnak szocpolt? És kirúgta őket.

–Ez várható volt.–erősítette meg Zsolti a hallottakat.
–Most egy újabb hitellelehetőségük lenne, de csak tízéves futamidőre. Havi ötvenhétezer lenne a törlesztés.
–és mennyi a jövedelmük?
–A Gyes és a Családipótlék:harmicötezer.Robi nem dolgozik. Sehol sem talál megfelelő munkát.
–Tudod, mit mondok én neked? Ez a fú sosem fog dolgozni. Ezek kiszívják a véredet az utolsó cseppig! Szabadulj meg tőlük. Elkótyavetyélted, nekik adtad az anyád lakását. Most meg a lelked adnád el az ördögnek?

–Nem, azzal még ráérek. Először a lakást adom el. Felét beteszem az Életbiztosításomra, a másik részt pedig nekik adom a fűtésre, és a ház további csinosítására. Ha, pedig mégsem kapnak hitelt, akkor felbontom az életbiztosításomat és kifizetem a sarukat. Én pedig leköltözök. Igaz, hogy megöl a bánat a város után, és belehalok az unalomba, de kisfiúért mindent. Ő ártatlan, nem tehet róla, hogy ilyen felelőtlenek a szülei.

–Én jobbat mondok neked! Ezért még egyszer hálás leszel nekem. Ne add el végleg a lakásodat, hanem pár milláért örökös haszonélvezettel. Így megmarad a lakásod is, és őket is segítheted. De, mondom kidobott pénz lesz ez is! Ezek addig húznak le, amig ki nem taposnak belőled mindent.
–Gondolod?–merengett el Jenő és konyakos poharába kapaszkodott. Hol találok egy balekot aki azonnali készpénzfizetéssel megveszi tőlem a lakást, lakottan?
–Azt, bízd ide.–mondta Zsolti és zsebkalkulátorán kalkulálni kezdett. Közben kérdezgetett.
–Apukád hágy évesen halt meg? Anyukád hányéves most? Nagyszülők meddig éltek.–Jenő gyanútlanul sorolni kezdte.

–Az apai nagyapám kilencvenötévesen, az anyai kilencvenévesen, apu nyolcvanhétvévesen haltak meg. Anyám most nyolcvanötéves.
–Ez azt jelenti, hogy te még elélhetsz akár húszévig is. Az annyi, mint, annyi. Egen, az lenne minimum kilencmillió albérleti dij, ha kiadnám… szóval, ajánlok érte két millát.
–kevés. Ezért a lakásért!
–Senki sem ad érte többet. Ez szerencseszerződés. Ha előbb meghalsz én nyertem, ha túlélsz, akkor te. Attól függ melyikünket, üti el a halottaskocsi!

–Hol az a pénz? Meggyőztél. Nem adom fel a lakhatásom, mert ha onnan kiútálnak, vagy dobraverik a házukat, még mindig elvegetálok itt.
–És, ha minden kötél szakad, kiadod az egyik szobát diákoknak. De, én ezt a fiamnak veszem. Ez az ő jussa lesz, ha nagykorúvá válik.
–Hányéves most a kislegény?
–Tizenkettő.
–Na, akkor ágyesz-bugyesz! Itt kezem nem disznóláb! –csaptak egymás markába és másnap az ügyvéd előtt, aláírták a szerződést. Jenő megkapta a kétmilliót. Volt miből beszerelni a fűtést, és létezni a fiataloknak amig megkapják a hitelt.

És lássanak csodát, a hitelt megkapták. Jenő, mint haszonélvező aláírta és mehettek Pestre a bankba. Annyi krimit olvasott, látott és újabban hallott is, arról, hogy rosszarcú, rablók arra specializálódtak, hogy a bankból nagyobb összeget, felvevőket a határban megállítják és elrabolják tőlük a felvett összeget. Ezért úgy döntött, hogy abból nem enged, hogy ott a bankban azonnal utalják át az összeget az ő folyószámlájára.

A fiatalok természetesen sérelmezték ezt. Dedós módszernek tartották, de Jenő most az egyszer nem engedett a negyvennyolcból. Amikor a kifizetésre került volna a sor az ügynök izgatottan toporogva várta a jattot. Megjelent a sorszámuk a kijelzőn és a pénztárhoz léptek. Jenő százezret kért készpénzben, a többit pedig a számlájára utaltatta. Átnyújtotta az ügynöknek a honort és sarkonfordulva búcsút, mondtak a banknak. Az ügynök feszengve köszönt el tőlük. Óvatossága nem volt hiábavaló.

Amint kiértek a hatos útra két kocsi szorította le őket az útról. Tagbaszakadt álrendőrök szálltak ki belőlük közrefogva a vacogó ügynököt és kiparancsolták a bennülőket. Felszólították őket, hogy igazolják magukat. Aztán átkutatták a kocsit. Mivel nem találták, amit kerestek, visszaparancsolták őket a kocsiba és szó nélkül útjukra bocsátották őket. A visszapillantó tükörből még látták amint cipónagyságúra verik az ügynök fejét, és kidobják a kocsiból. Aztán elviharzottak.

Jenőben volt annyi betyárbecsület, hogy bár egy zabszem sem fért volna a fenekébe, visszakanyarodott és felvette a vérzőfejű ügynököt. Tulajdonképpen mégiscsak hálával tartozott neki. Hazavitték, lefürösztötték, priznicet raktak dudorokkal és véraláfutásokkal teli fejére. Megvacsoráztatták, és a vendégszobában lefektették.

Jenő másnap kora reggel beautózott a városba és kivett százezer Ft-ot. Így akarta kárpótolni a póruljárt ügynököt. Ebédre ért haza. Megkérdezte tőle.
–Mi lett a hálapénzzel kolléga?
–Mi lett volna! Azonnal elrabolták tőlem. Azt mondták maguknál, tartják túszul, arra az esetre, ha mégsem tudnák lenyúlni az ötmillát…
–Na, akkor ezt tedd el jól! –mondta Jenő, és nemes gesztussal átnyújtotta neki a százezer Ft-ot. Az szabadkozni kezdett, hogy nem édemli meg. De, nem kellett sokáig biztatni elrakta a hálapénzt.

–Idefigyeljen kolléga! Szükségünk lehet még a maga összeköttetéseire, szaktudására, kapcsolataira. Spongyát erre a gennyes ügyre! Vegye múló rosszullétnek! Alkalom adtán rácsörgünk magára! Na, egészségünkre! –ittak, majd elszíva egy-egy bűzrudat, a méregerős kávét kortyolgatva a távoli jövőn merengtek. Az ügynököt kivitték a buszmegállóig és felrakták a pesti buszra.