7.

Hétfőn közölte velük a banki kölcsön ügyintézője, hogy mivel a lakásban nincs fűtés, ezért a szabadfelhasználású hitelt nem adják meg.
–De, hiszen éppenezért akartuk felvenni a hitelt, hogy kifizessük a hátralévő tartozást és bevezessük a fűtést-érvelt Robi.
–Miért nem mondták, mielőtt kiküldtem az értékbecslőt, hogy nincs fűtés? –vágta a pofájukba szenvtelen arccal, az orcátlan hazugságot. Hiszen ezzel kezdték a mondókájukat, amikor a Bankhoz fordultak. Ő, meg holtbiztosra vette, hogy tizenkét nap alatt meg lesz a hitel. Robi, úgy érezte minden összeomlott. Kétségbeesve hívta Jenőt.

–Papa, nagy a baj: elutasították a kérelmünket. Lőttek a hitelnek.
–Ne, izguljatok, máris ott vagyok a Banknál. Mondd, az előadónak várjon öt percet és kiokoskodunk valamit! –Jenő percek alatt beviharzott a bankba. Mivel az előadó elvált asszony gyerekkori utcabelije volt tegezésre fordította a szót.
–Zsukám, hogy lett ebből ekkora bukfenc?
–Jenci, nem mondták a gyerekek, hogy nincs komfortosítva a ház…
–Mert, ha mondták volna?
–Akkor épületkorszerűsítésre kellett volna kérni.

–Tudunk valamit tenni?
–Tudunk, de csak négyszemközt.–mondta és kiküldte Robiékat. Miután kettesben maradtak ráfordította a kulcsot a zárra. Így szólt.
–Kértek kölcsön egy rossz kazánt, beállítjátok. Minden szobába betesztek egy kölcsönradiátort a falhoz támasztva. Újra kiküldöm az értékbecslőt és lefényképezi. Új kölcsönkérelmet adunk be komfortosításra.
–Ez megint egy rakás pénz! Ezek a szerencsétlenek addig megfagynak. Villannyal fűtenek. Akkora lesz a villanyszámla, hogy na! Én sem tudok már adni nekik, mert az egymilliómat elköltöttük a berendezésre, pedig, de mondtam nekik, hogy a fűtést, gyerekek: azt kell előbb megoldani. De annyira biztattál bennünket és az idő is jó volt…

–Jenci: ne izgulj, míg engem látsz! Szerdáig készítsétek el a dekorációt, küldöm az embert és tíz nap mulva itt a pénz!
–És, ha most meg abba kötnek bele, hogy nincs a nevükön a ház, mert pont ebből akarják kifizetni, és ezért nem adják meg? Megint csúszunk tizenkét napot…
–Tutira meglesz, ne aggódj!–biztatta Zsuka,és zsebregyűrte az eddigi munkájáért járó honort. Jenő gondterhelten távozott.

Beültek a kocsiba és egy üveg konyakkal, vörösborral, cólával feltankolva kimentek a házhoz. Jenő nekiállt egy echte szalonnás, hagymás tojásos vacsora elkészítésének, mikor átbiciklizett hozzájuk az após, Krapaj. Krapaj, bikaerős, jóhírű kőmivesként ismerte az összes házépítési fortélyokat és építkezőket. Meghallgatta a panaszáradatot, és máris hívta telefonon sógorát, aki szintén vállalkozóként épületkorszerűsítéssel foglalkozó, gáz és vízszerelőként kereste a kenyerét.

–Gabikám, ráérsz most?
–Neked sógor, mindig.
–Gyere ki ide az új házhoz, a gyerekekhez. Meg kell beszélnünk valamit.
–Tíz perc és ott leszek.
–Mire Gábor megjött, elkészült a parasztvacsora. Ettek, ittak. Gábor szemrevételezte a lakást. Tetszett neki. Megnézte a garázst, ahova a kazán lesz beállítva. Kalkulálni kezdett. Nyolcszázezerből kijön az anyag. Négyszázezer a munkadíj. A munkadíjat ráértek akkor kifizetni, amikor megkapjátok a pénzt.

–De, az anyagra félretett pénzt már eltapsolták a gyerekek. Be kellett rendezni a házat. Most egy patyomkin megoldást kell végeznünk, de azonnal. Szerdán jön az értékbecslő. Tudsz szerezni használaton kívüli kazánt, radiátorokat?
–Tudok. Mégpedig olyat, aki tavaly vette őket és most meg bevezették neki a gázt. Lecserélte. Ott állnak a garázsában. Háromszázból megvannak a radiátorok, és a kazánok. Csak a rézcsöveket, idomokat, és a kiegyenlítő tartályt kell megvennetek…

–Az isten beszél belőled sógor. Hitelbe is odaadják?
–nekem, igen. Én vagyok a garancia. Holnap reggel áthozzuk a kulisszákat és építhetitek a Patyomkint!
–Erre igyunk sógor!
Ittak. Gábor állta a szavát. Másnap jött egy biztosítási ügynök és fenekestől felborogatott mindent.

––Ahogy én látom, ez a ház, ha komfortosítva lesz, a dupla telekkel együtt megér harmincmilliót. Ennyire tudnám biztosítani.
–Mégsem adták meg a hitelt.
–hahaha! Emiatt ne fájjon a fejük. Felejtsék el azt a bankot!
–A biztosító társaságunk hosszúlejáratú hitelekkel is foglalkozik. Csütörtökön bejönnek, a barátomhoz, ő kezébe veszi az ügyet, és holtbiztosan megkapják a hitelt.
–De, nem köpnek bele a levesünkbe, mint a másik bank.
–Nem, sőt, kérjék vissza a tulajdoni lapot, az értékbecslés dokumentumait. Átvesszük őket. Nem kerül semmibe.

–Ez hihetetlen!–ámuldoztak. Az ügynök rákérdezett Jenőre.
–magának van nálunk életbiztosítása?
–Van egy nagy életbiztosításom: havi negyvenezret fizetek.
–Mikor kötötte?
–Öt éve.
–Akkor azon van most cirka kémilla. Ha minden kötél szakadna, de ettől nem kell félni, mert a másik telek is ér négy millát, tehát megadják, akkor mivel nem dolgoznak a fiatalok, fedezetként beírjuk a Jenő úr életbiztosítását.

Így történt, hogy nem elég, hogy eladta a feje fül a tetőt, még az életbiztosítását is kockára tette, csak a fiatalok boldoguljanak. Mert ő már látta lelki szemei előtt a kertet, játszóteret, lubickoló medencét és a hintaágyban önfeledtem szemlélődve önmagát egy félév mulva. Újra feltámadt hát a remény. Mégsincs veszve a fejsze nyele. Másnap bement Zsukához és visszakérte az iratokat. Egy húszezressel honorálta az irántuk való buzgalmát és búcsút vettek egymástól. Mindkettejüknek nagy kő gördült le a szívéről.

Az örömbe üröm is vegyült. A postás egy levelet hozott az iskolából. Ugyanis a Matyi az osztály rendbontóinak főkolomposakét rémületben tartotta az iskolatársait. Még a tanároknak is nekiment. Szitkolózott, cigizett, és garázdálkodott négy-öt barátjával egyetemben. Mivel el-el dicsekedett, hogy a papájától mennyi mindent kapott, gondolták, behívatják Jenőt is egy szülői értekezletre, hátha tud a gyerekre hatni. Jenő úgy érezte nyakára, vetették a hurkot. Ha kiderül, hogy nem is a rokona a gyereknek, akkor nagy baj lesz. Elkezdenek vizsgálódni, miért halmozza el annyi ajándékkal a kis csibészt. Azonnal hívta a gyerek anyját.

–Hello, mi van drágám?–vette fel a telefont Matild. Úgy búgott a telefonba, mint egy vadgerlice. Jenő izgatottan kérdezte tőle.
–Te is kaptál a szülői értekezletre meghívót?
–Kaptam.
–Elmész?
–El, hát, naná, hogy elmegyek. A fiatalúr nagyon a begyembe van! Mert te is megveszel neki mindent. Pártfogót fogok kérni mellé, és eltiltom tőled. Rossz hatással vagy rá! Nagyon elkapattad! Velem is magas hangon beszél.

–Nem lenne jobb, ha én is bemennék és kimagyaráznám magam, hogy én eddig hat személyre főztem, mert a Robiékkal ápoltuk anyámat. A gyerek feljött, elment WC-re, aztán evett, játszott az Interneten és a háromórási busszal útnak indítottam hazafelé. Így nem csavargott legalább a városban. Valahogy így kellene előadni.

–Jól van, ne fossál! Senkire nem tartozik, hogy s mint áll a dolog. Amíg a Matyi meg lesz veled elégedve, és nem panaszkodik nekem, addig sűrű fátyol fedi a dolgokat. Majd én kihúzlak a csávából! Persze ennek ára van: hétvégén megyünk hozzád az Ildi barátosnémmal fényképezkedni. Most meztelen és bikinis képeket is akarok rólunk. Aztán a többit majd szóban. Na, pá! Vegyél színes festékeket és papírokat a nyomtatódba!–mondta és lerakta a telefont.

Jenőnek jó oka volt félni, mert már évekkel ezelőtt egyszer feljelentették a szomszédok, hogy fiatal fiúk járnak hozzá. Isznak, dorbézolnak, zavarják a lakókat. Ugyanis Jenő bérelt egy nagy szobányi pincehelységet és berendezte kondi teremnek. Persze, hogy szólt a zene, füstölögtek és olykor piáltak is. Ezt megúszta, hála a szabálysértési előadónak, aki ordas buziként állandó vacsoravendég volt nála azokon a pénteki szeánszokon, ahol hasonszőrű barátaikkal múlatták az időt.

Jenő kissé megnyugodott és azon gondolkodott, mert, hogy a józan esze azt súgta neki, hogy Matyitól meg kell szabadulnia, mert börtönbe juttathatja. Hiába esküdözött a kis csirkefogó, hogy nem árulja el. És, ha kiszedik belőle? Mivel a másik millióból előre megígért neki egy kvadot (kismotor) a tizennegyedik szülinapjára, úgy gondolta, ekkor vesz tőle búcsút, hogy ne kelljen rettegnie. Mert, ha ő börtönbe kerül, akkor az egyenlő lesz számára a halállal.