Sok gondolat járja át nap mint, nap a testem s lelkem.
De nem tudhatom mindig, hogy hová vezetnek.
Érezni szeretném még is, míly valósak ezek.
De Sajnos, túl fáradt és erőtlen vagyok mind ehhez,
Inkabb hallgatom a hangokat, melyek súgják mit is tegyek.
Némán nézek a már ismerős helyekre,
s félek, félek, hogy mar nem kellek-e helyre!
Szeretném tudni mind azt mit lehet,
s érezni mind azt amit lehet, s amit nem.
Felcsillan egy-egy olykor szép,
olykor inkabb szúros emlék.
Mittől csak rosszabúl érzem magam mint szerteném.
Rájövök, hogy az életet nem nekem találták ki
s tudom nem is élhetek sokáig már így itt.
Várok...
Csak tudnám mire, hisz mindig egyedül leszek,
de mára már vágyom is erre.
S vágyom-vágyom a csend gyönyöreire,
a békés kellemes és nyugodt hangulatra,
S egy kis békére odabent.