Szememben könny ragyog,
Magamat átkozom.
Ereimben vér csörgedezik,
S hallom furcsa dallamát.
Tükörbe nézek, s látom magam,
egy furcsa idegen néz vissza rám,
miként arca olykor-olykor mosolyog.

Ismét megint magamat átkozom.
Szemembe gyúló könnycseppek
már végig folynak arcomon.
Hisz senki nem lát,
de sírok én a fajdalomtól.
A tükörbe levő alak csak furcsan pisllog rám,
de ő sem fogja soha látni,
azt ki én valójában vagyok.

Magamat átkozom inmar harmadszor,
Rájövök, hogy nem kell nekem már a lét.
S tudom, hogy nem kell több könny és vér.
Már meghalni kesz e lélek s test,
igyhát egy késsel sebzem meg, kezem.
S várom, hogy végig csorogjon a vér a karjaimon.
A kezem, ujjaim s a testem lassan elhalni vél.
s már nem látok én...

De Még mindig magamat átkozom,
Már semmi sem jó rég.
Még fáj a szívem utolsó lüktetése...
De lehunyom szemem s már nem fáj ugy mint rég.