AZ EMLÉKEK IDÉZET NYOMAI

Tárnák sorai alatt, feledve időpor küszöböket,
Lépvén látatlanul a sötétbe.

Fogtam kezed, s te vezettél előre,
Vágyaim hona sorra szökni fog,
Emlékeim is szerteszaladtak.

Égve fakadt a bánat, a tengernyi könny szirmokon,
Érezvén ízét a fojtó pára könyörületnek.

Tövisekkel vésett szánalom, a fehér szűzi lepelbe,
Késsel bevésett végszavak, a remegő kezekbe,
És a megsemmisülés...

EMLÉK SÓHALYOK

Egyszer régen rád találtam, valahol az óceánban,
Vágyak, képek, remény szálak, meghitt dallamában.
Ígéretek bátrak voltak, éveken át éltettél,
De egyszer úgy hozta a sors, hogy elmentél.
Egyik pillanatban itt, a másikban már sehol,
Értetlenül keresvén a hangot, mi az életről dalol.
Megtalálva nem te voltál, alakod más öltötte fel,
A lelked halkan lapult, de tudtam ez az a jel.

Harapott a láng mécsesem oldalába,
Mi szavaidtól kihunyt.
Teltek a nappalok, az évek,
De néha még is kigyúlt.
Erősödni látszott ismét, hont talált a kicsiny fény,
Otthonául köszöntötte, táncolván egy apró lény.
Látván akkor szertefoszlott a bánat csarnoka,
Reményt kapott agónia, az emlékek otthona.

Köszöntelek mondtad újra, kerülj beljebb vándorunk,
Előtted mint egyszer régen terítve az asztalunk,
Életet adtál, noha sehol a tűz régi formája,
Felismertem ez nem más, az élet csapdája.

TEREMTÉS PIRKADAT

Csapdába csalt végül egy óra, az utolsó percéig harcolt,
Vágytam volna még a szóra, de lelkembe karcolt.
Égve véste nevem a köbe, a lélek álmai után,
Menekülve elrohanni, urrá lenni a fény urán.

Mert a múltból emlék sem maradt,
A jövő messze homályba vész.
Az elme megrettenve küzd,
De megájt parancsol az ész.

Lángtengerek, halott álmok,
Hangok nélküli maradványok,
Éber folyók, fojtó szelek,
Várjatok meg, most már megyek.

A TERMÉSZET REMEKMŰVE

Vágyak melyek vágytalanok,
Könnyek mik szárazok,
Énekek hangok nélkül,
Kezek reszketvén hidegek,
Mozdulatok melyek üresek,
Tettek melyek látatlanok,
Szavak jelentést vesztve,
Nevek személytelenül eleresztve.
Az enyészet az úr.


És az elme megszülte a léttelenséget, a homály mélyére
ültette mindazt a szorongást, ami már nem az ősi istenek.
énekeit meséli el.

1999.02.14