5.


És eljött az este. Elkészült a hatalmas halotti máglyára hasonlító tábortűz váza. Kifaragták a nyársaló vesszőket. Az asszonyok előkészítették a leszeletelt szalonnákat, pecseszeletkéket, hagymakarikákat és kezdődhetett a nap megkoronázása,a nyársalás. Békésen ülték körül, gémberedett tagjaikat kinyújtóztatva a tábortüzet a hurcolkodásban megfáradtak.

Javában folyt a nyársalás és borozgatás, amikor az utca másik feléről köcsögduda és hegedű hangja mellett a két öreg cigány, Tilinkó és nyenyere vezetésével megjött a két szomszéd cigánycsalád. Asszonyostól, gyerekestől, lehettek vagy húszan. Nem jöttek üres kézzel. Az asszonyok fehér ruhákkal letakart vajlingokban bodagot, hamubasült pogányát hoztak a bor mellé.

A gyerekek rögtön haverkodni kezdtek Matyival, és játszódni a kis Norbival. Az asszonyok lerakva terhüket bementek a házba körülnézni és csodálkozni, hogy mennyi szépséggel töltötték meg a városiak a házukat. Benn Katica bodzalikőrrel kínálta őket. Mellé ropit burgonyaszirmot tálalt fel. Aztán volt ott mindenféle üditőital, és édesség a gyerekeknek.

Miután kigyönyörködték magukat kimentek a férfiak közé, de ők nem ültek a tábortűz köré, hanem a kecskelábú asztalon készítgették a nyársalni valókat. Már az egeket csapkodta a tábortűz lángja, mikor befejezték a vacsorázást. Aztán előkerült a Kutykafalvi kerítésszaggató, vegyespálinka. Ettől aztán megjött a jókedv. Nyenyere és Tilinkó egymás után zedített rá a magyar és cigánynótákra.

A gyerekek kezdték a táncolgatást, majd a férfiak felbátorodva táncbavitték az asszonyokat. Már régen besötétedett, de a jókedv csak nem hagyott alább. Az asszonyok tizóra után elbúcsúztak és hazavitték a lurkókat, míg a férfiak maradtak. Mit mondjak? Összekapaszkodva járták a tápéi darudöbögőst, a guggolóst. Aztán rázendítettek a „megismerni a kanászt, majd a, sej, haj Rozika című nótákra.”

Ezután már nem volt megállás. Jöhetett a Sneider Fáni, a Cigányok sátora és a többi csemege. A végén, mikorra elfogyott minden itóka elénekelték még, hogy „..elfogyott itt minden bor, ami a hordóban volt…” És jött mindennek a csúcsa: az Akácos út! Itt már összekapaszkodva sírtak, mint a taknyos gyerekek. Amint kisérték ki őket úgy vonyitottak, mint a kutyák holdtöltekor. A kapuban megálltak, kezetráztak és másnapra, vizitre átalhívták Robiékat őhozzájuk. És még egyszer, utoljára felhangzott, hogy „nem, nem, nem, nem megyünk mi innen el, míg a gazda, házigazda, bunkósbottal ki nem ver….

Aztán elhalkultak a léptek, és a szomszédok után becsukódott a nagykapu. Úgy zuhantak az ágyba, mint akik egy hetet robotoltak a bányában. Jenő,a félig berendezett szobájában Matyival osztotta meg ágyát. Hajnalig szertkeztek.

Éjjel álmában gondolataival viaskodott. Matyitól sem tudott elszakadni, róla lemondani, de Robiék és a kis tündérgyerek, Norbi is húzta a közös falusi házba. Tudta, hogy a börtönnel játszik, ha valaki befújja életvitelét és pederaszta mivoltát. Minden szeretkezés után bűntudat töltötte el és megfogadták Matyival, hogy ez volt az utolsó. De, amint meglátták egymást máris tótágast állt bennük a szerelem.

A másnaprendezgetéssel, tervezgetésekkel telt. Jenő, az ablaka alatt, utcafrontra néző gazos kertbe trobitavirágokat és óriás muskátlikat álmodott. Ugyanis az volt a helyzet, hogy a bérház kiskertjét már évek óta művelő Pesei bácsi annyira elszaporította a két-három méter magasra nőtt trombitavirágokat, hogy a következő évben már ifjítani kellett. Elajándékozta a fává növekedett angyaltrombitákat Jenőnek. Aki pedig kapva, kapott az alkalmon és örömmel fuvarozta ki Kutykafalvára. A tavaszi kiültetésig elhelyezte őket a garázsba.

Robiék kétmillió tartozással vették meg a házat, amit majd dec.31-ig kell nekik kifizetni. Úgy okoskodtak, hogy felvesznek hárommillió lakásvásárlási kölcsönt és egy szocpolt. Ebből bőven futja a fűtés beszerelésére és az adóság kiegyenlítésére is. Nyugodtan pakolászgattak, alakítgatták a családi fészket. Megvették a függönyöket, konyhabútort és mindent, ami kell egy ekkora házba. Elsőnek a kis Martin szobáját rendezték be fullra. Gyönyörű meseképekkel nyomott szőnyegpadlót terítettek le. A falakra mesefigurákat tartalmazó matricákat ragasztottak. A kisággyal szemben felállították a TV-ét. És amig nem lesz fűtés beállítottak egy hősugárzót.

Lenn, a hatalmas amerikai konyhában felállították a nagy TV-ét. A mjuzik centert. Az étkezőasztalt. És a sarokülőkét. Még szerencse, hogy villanytűzhelyt vásároltak, mert a gázt csak az utca elejéig vitték még el. Így a villanykályhával fűtöttek. Másnap ebédután Jenőék visszatértek a városba és magukra hagyták a fiatalokat, hagy kezdjék el falusi életüket. A falu másik végéről biztonság okáért hozzájuk költözött ideiglenesen az anyós. A legtöbbet ő foglalkozott a kisfiúval, míg a fiatalok a lakás csinosításával voltak elfoglalva.

A legközelebbi ÁBC negyvenpercnyi járásra volt tőlük. Vagy bicigli, vagy autó kell ebben az esetben. Sóvárogva nézték, a nagy szatyrokkal caplatva, amint a cigányok rozzant Ladáikon viszik a gyerekeket iskolába, és hozzák a bevásárolt élelmiszert. Nem sokáig kellett ácsingótniuk. Pár nap mulva átjött hozzájuk Csupaki, a negyedik házban lakó cigányember. Ő csencseléssel, használt cikkek adásvételével foglalkozott. Így szólt hozzájuk.

–Gyerekeim, itt kocsi nélkül nem tudtok létezni.
–Jó szöveg. Honnan vegyünk?
–Tőlem.
–Ehun van-e. Negyvenezerért a tiétek!
–Nem tudunk vezetni.
–Nem számít! Itt a faluban senki se tud vezetni. Ha nem mégy ki a főútra a körzeti megbízott nem, okoskodik. Ő is testvér.
–Nincs pénzünk, várjuk a hitelt.
–Mondtam én, hogy fizesd ki! Ülj be, megyünk egy kört, aztán ha tudod vezetni, és megtetszik máris a tiétek. Ráértek kifizetni, amikor megkapjátok a hitelt.

Így történt, hogy megkerülve a falut, egymás tenyerébe csaptak és a Lada máris ott állt a garázsba. Katica nagyon megörült ennek a jó vásárnak. Másnap már büszkén feszítettek a roggyant Ladában, amikor mentek vásárolni.
Ezer szerencse volt, hogy gyönyörű, meleg őszi idő köszöntött rájuk és kitartott egész októberben.

Aztán, hamarosan kiszállt az értékbecslő és a hátsó, üres telekkel együtt tizenhatmillióra becsülte a házat. Biztatta őket, hogy simán megkapják a hitelt. Mikor kijött a faluban lakó és házakat felújítgató volt tulaj eldicsekedtek vele, hogy mennyire értékelték a házat. Az szívta a fogát, de nem szólt semmit. Sarkonfordult és elment.

Pár nap mulva megjelent egy strómannal és bemutta, hogy ez az ember is jelentkezett a hirdetére és tizenegymillióért megveszi a lakást. Robiék se köpni, de nyelni nem tudtak a megdöbbenéstől.
–De, hiszen szerződésünk van, és vételár előleget adtunk. Nem léphetsz vissza!
–Dehogynem, olvasd el, hogy amig ki nem fizettétek én, vagyok a tulajdonos. Én pedig visszalépek. Csütörtökön költözhettek ki! –mondta és beugorva fehér Opeljébe elviharzott.
Robiék összeomlottak a hír hallatán. Hívták az ügyvédet, mi a helyzet ilyenkor. Az elmondta, hogy sajnos igazuk van. Kikötötték a visszalépési lehetőséget. Kifizetik a dupla foglalót, amit az előszerződésben letettek és maguknak ki kell költözni, hacsak nem überelik a tizenegymilliót….

A fiatalok kétségbeesve hívták Jenőt, mit tegyenek.
–Eladtuk a mama lakását áron alul. Ennyiért már nem is kapunk benn egy normális lakást. És különben is megszerettük ezt a házat. Tégy valamit Jenő, ha szeretsz még egy kicsit!–kérlelte Robi.
–Jó, lemegyek hozzátok holnap és beszélek ezzel a gezentorral. Hátha csak blöfföl, és le akar húzni benneteket valamennyivel, és akkor nem lép vissza.