1.

Kukucska Jenő kényszervállalkozású földmérő hatvanhároméves koráig élte világát. Teli volt munkával és dőlt hozzá a pénz. Soha nem nősülve meg, örök agglegényként lógott a világban. Nem kell sok fantázia hozzá Jenő pederaszta volt a javából. Imádta serdülő fiúkat és mindig akadt figuránsa, akik közül egyel-egyel, ha kölcsönösen megtetszettek egymásnak összemelegedtek.

A figuráns az a kitűző, aki a bemérni kívánt pontra letűzi a jelzőrudat, és a földmérő ahhoz viszonyítva méri fel a területet. Nyári szünetekben mindig alkalmazott egy-két figuráns diákot a lakótelepen lakó iskolások közül. Jelentkező volt bőven. Már a nyári szünet előtt ostromolták a fiúk a jól fizető munkáért. Meg persze jó heccnek, változatosságnak, kirándulásnak fogták fel az egészet.

Jenő a kiválasztott két diák szüleivel megegyezett a honoráriumban és elkezdték járni az országot. Általában pár napot, esetleg, ha sok volt a munka, akkor egy hetet töltöttek vidéken. Az egyik fiú cipelte az állványzatot a teodolittal, míg a másik a zászlókkal, rudakkal kitűzte a felmérendő területet. Hogy csinálta sosem árulta el senkinek, de mindig akadt neki fiúszeretője. Soha nem árulták el, hiszen a hallgatásért magas gázsit kaptak.

Tulajdonképpen három fiúszeretőre tett szert ílymódon. A fiúk minden további nélkül feljártak hozzá, mert a lumpen, szülőknek jól jött a segítség, ami csurrant cseppent. Úgy öltöztette őket, mintha a sajátjai lettek volna. A három fiú közül az akkor tizenötéves Robi maradt vele legtovább.

Úgy esett a dolog, hogy Jenőnek idős szülei a lépcsőházába költöztek már jó tíz éve. A papa nyolcvanévesen meghalt. A mama még pár évig ellátta a háztartását, fözőtt fiacskájára, de megtörtént a baj: hirtelen strokkot kapott és leesett a lábáról. Ágybafekvő beteggé vált. Jenőnek kellett gondoskodni róla. Ez pedig egy férfiembernek ugye kínos. Mégsem pelenkázhatja az anyját.

Szomorúan újságolta Robinak, hogy milyen helyzetben van. Robi megtalálta a megoldást.
–Jenőkém, csak ez a gond?
–Mért, nem elég nagy?
–Az anyám valamikor ápolónő volt. Most pedig kurva, a hatos úton. Árulja a testét, hogy tudjon bennünket a nővéremmel iskoláztatni, etetni, ruházni. Ha Te nem lennél nem is tudom, mi lenne velünk. Sokba van az albérlet is. Nincs saját otthonunk.

–Azonnal beszélnem kell vele! Hétvégén hazaadják az anyámat. Valamilyen megoldást kell találnunk. Az anyád mennyit tud a mi viszonyunkról?
–Mindent. Megértő és köszöni a segítségedet. Ne félj, nem árul el! Annál okosabb.
Másnap megjelent a szalmaszőke, csinos arcú kortalan asszonyka. Behízelgő modorával lehengerelte Jenőt.
–Szerafina vagyok–mutatkozott be és megtekintette a lakást.

–A nagyobbik szoba lenne az önöké. Ebben lakott a papa, míg élt. Ha megfelel, akkor meg is egyezhetünk. A lakhatás fejében önnek meg kell reggeliztetni és vacsoráztatni a mamát. Az ebédet úgy hozzák a gondozónők. Ők teszik tisztába a mamát. Ha belefér az idejébe, akkor megállapodhatunk.
–Természetesen megfelel. Akár már holnap költözhetünk.
–Hozzák a bútoraikat, vagy jó, ami a papáról maradt? Tuladonképpen az egész lakást használhatják. Ha a mama meghal, úgyis kiszórok mindent.

–Ugyan, a mi bútorunk nem ér semmit. A szekrényeket és a széklábakat széjjelrágta a kutya. Ócska elemes bútorunk van. Levisszük a faluba anyámhoz. Eláll a fészerben.
–Mit hallok, kutya is van?
–Igen, egy aranyos kis palotapincsi. Nem árt a légynek sem, csak rág. Folyton rág. Főleg a cipőket, papucsokat, széklábakat szereti.
–Az anyám szobájába nem engedhetik be, mert allergiás a kutyákra! Gyűlöli őket. Kislánykorában egy farkaskutya kiharapott egy darabot a fenekéből…

Így egyezkedtek és másnap Robiék beköltöztek a mama lakásába. Szombaton hazaadták a mamát. Már este ott voltak a gondozónők és tisztába tették. Szerafina elkészítette az egyhangú vacsorát, mely mindennap ugyanabból állt. Egy szelet kalács megvajazva, háromdeci tej.
A reggeli annyiban változott, hogy tej helyett tejeskávé és a vajra egy evőkanál mézet kellett kenni.

A verkli kitűnően működött. Szerafina, ha kifutott az időből és később ért haza, mert akadt egy kései fuvarja, akkor telefonált lányának és az megvacsoráztatta a mamát. Robi tizenötévesen kimaradt az iskolából és nem tanult tovább, de nem is kellett dolgoznia, hiszen most már Jenő figuránsává avanzsált. Jenő jó öreg Ladájával járták az országot és nagyokat szeretkeztek éjjeli szállásaikon.

Így ment ez két éven át. Amikor Robi életében megjelent a nagy Ő. Megismerkedett élete párjával, Katicával. A szépséges fehérbőrű, macskaszemű intézetből éppenhogy kimaradt lány Szerafinával dolgozott párban. Összeismerkedett Robival és náluk kötött ki. Most már négyen laktak egy szobában.

Jenő nem akart lenni semmi jónak az elrontója és áldását adta rájuk. Gondolta, majd talál magának másik fiút. És a sors megint közbelépett. Robinak volt egy kis tizenhároméves vagány unokaöccse. Bejött húsvétkor locsolkodni. Jenővel egyből egymásba szerettek. Nem lehet ezt az érzést megmagyarázni. Amikor végzett a városiak meglocsolásával, összeszámolta a faluban és a városban kapott locsolópénzt. Tizenkétezerre rúgott.

Elhatározták, hogy elmennek a Tescoba és vesznek neki egy footballabdát, sportcipőt és farmert. Természetesen nem fedte be a cehhét az összeg, mert még ez is tetszett, az is tetszett. Így hát Jenő pótolt. Mikor elbúcsúztak egymástól a kis piszeorrú Matyi szájoncsókolta Jenőt.
–Téged szeretlek a legjobban!–suttogta, és még hozzátette–jobban szeretlek, mint az apámat. Az csóró, anyunak alig ad valamit gyerektartásra. Összeált egy másik nővel most várnak kisbabát.

Mire kimondta a szavakat, belepirult. Mégegyszer megcsókolta Jenőt és felugrott a buszra. A busz lépcsőjéről még visszakiabálta.
–Vasárnap bejövök hozzátok!