Lehunyom szemem s némán, hallgatok. Álmok országában kötök ki hol én, alkotom a világot s az embereket. Egy álom melyben minden oly tökéletes és csodálatos. Nincsenek üres szavak s gondolatok… De még is oly nagy a nyugalom és a szeretett… Csak az élő, boldog testek és lelkek léteznek… Felébredtem…
Álmok, álmok de mit érnek, ha mindig felébredünk, és vissza cseppenünk abba a világba, ami már nem az álmunkban létezik, s ami nem a mi kis sajátosan megalkotott helyünk…?
Érzem a szavak súlyát a tettek gondolatok fájdalmát… Annyira rossz mikor kinyitom a szemem, s nem azt látom, nem azt érzem mit álmomban.
A valóság oly rideg és félelmetes. És rádöbbenek valamire… „Várom a halált”.
Nem akarok ebben az időben és térben létezni. Nem akarom hallani azokat a csúnya szavakat, melyet attól kapok, akiből lettem. Nem akarom nézni, ahogyan széthullik mindenem, s nem tehetek semmit sem. Nem akarom nézni a könnyes szemeket és érezni a rideg, szívszorító légkört s azt, ahogy tönkre mennek azok kiket én legjobban szeretek.
- Próbálok vissza aludni de nem megy már… Érzem hiányzik valami… Igen tudom már…
Hiányzik anya… Át kell mennem hozzá, hisz érzem szüksége, van rám… Átmegyek, megölelem, megfogom a kezét, s mély álomba merülök… Ismét az álomországomba érkezek…
Ismét nyugalmat, békét és szeretettet érzek… Annyira, finom annyira jó…
Hangokat hallok… Ezek már nem az én nyugalmas kis világomból erednek…
Hallom megint veszekszik… Mikor lesz már ennek vége?
Anya nem fekszik mellettem, ismét érzem fájdalmát, ismét érzem a fájó hangulatot… A melegség a szeretett mind tova szállt, mint felhők az égen elúsznak. Mit tegyek, hogy érezzem ismét ezt a jót?...
Tudom már nekem kell lépnem… Nekem kell segítenem nekem kell mindent megtennem…
Hisz valahogyan biztosan varázsolhatok egy olyan világot mint amik az álmaimban léteznek…
Szegény anya annyira sajnálom, hogy ezt kell átélnie és a testvéreim és a nagymamám mind egy ember miatt szenvednek… Én már nem… Hisz erős vagyok és tovább lépek… De nekik nem ilyen könnyű s ez fáj.
Azok a hangok ismét már gondolkodni sem tudok… Keresem az értelmet de nem találom itt semmi sem értelmes… Szeretnék segíteni… De, hogy tegyem? S vajon tényleg nekem kell segítenem?...
Annyira jó lenne ha vége lenne már ennek szeretnék ismét álmodni… De így nem tudok hisz buta semmit sem érő gondolatok zavarnak meg…
Várom a halált, hogy nyugalomra leljek…
Érzem én nem segíthetek nem tehetek semmit… Ezért inkább alszom tovább… S a továbbiakban is arra törekszem, hogy egy szebb s jobb világot alkossak…