Elmémben egymást hajszolják a korok
a gépezet sosem áll meg, csak forog
az Idő bolondként rohan körbe-körbe
magát körbefutva, százszor megkerülve

Olvadó jégben folyik össze múlt s jelen
s vad táncra perdül közöttük az őrület
arcok villannak fel, élők és halottak
s hangja zeng fel rég elfeledett daloknak

Kiáltoznak felém, de hallani nem akarom
ám hiába minden, őket el nem némíthatom
zöld folyó csobogja fülembe a lét értelmét:
,,nincs semmi, hát üldözd csak, fogd el, és vad kéjjel nézd!"