Gyermekkorból elémperdül az Ünnep.
Zöld fenyőszoknyán gyertyacsók ragyog.
Fénypelyhet szórnak kinti hóesésre
túlontúl is világos ablakok.

Valami jó hírt hozhatna az Angyal
hóesésen s távol sötéten át
a rossz és egyre mégrosszabb világnak,
mely úgy imádja Mammon Csillagát!

Tudom, hogy nem hoz.Nem vagyok már gyermek,
s ők sem azok, akiket megvetek,
akiknek haszonleső szeretet kell,
ájtatos képmutatás-szeretet.

Jó hír nélkül is, mégis, jöjj, Te Angyal,
és világokon túli Égvilág
tűzzön fenyők feletti nagy Fenyőre
más csillagot: a Szépség Csillagát!

Hadd legyen ott, legalább: álmainkban,
s míg aranyborjút bámul birkanép,
hadd érezzük mi, különcök, szívünkben
az Igazat, e fájó, szép mesét.

Ó, Csillag, kigyúlt hótavasz-virágláng
az éjszakában, én-Egyetlenem,
bár szólni tudnék sötét estfalak közt
méltón arról mi vagy nekünk, nekem!