A kéz megszállottan remeg
Lüktet benne az őrület
A kéz, mely egykor alkotott
Most csak torzóként háborog

Széttörve mindent, mi szép
Ütésektől reng a lég
Egy árnykéz mindent elégeg
Porrá hamvad minden élet

Vadul tombol egy csontvázkéz
Roppant, fojt, vág, zúz, szakít, tép
Eszét vesztett rombolás
Nyomán hamu, semmi más

Céltalanság ujja ropog
Szétmorzsolódnak a sorok
Mik a világ nagy titkát zengték
S új időket írtak még nemrég...

De a kéz az új időkbe vág
S hullik szerte százezer szilánk
Zúgnak a mély, ősi kék tengerek
A Föld teste vibrálva megremeg

Az univerzum torkára háborodott ujjak szorulnak
Vért öklendez az égbolt, míg az angyalok visszavonulnak
Felakadt szemekkel, kitört nyakkal hever aranytrónja előtt Isten
S egyetlen nem létező árnypillanat alatt süllyed semmibe minden