Halk, lágy szellő suhan
Mint fehér selyemlepel
A tájra rázuhan
Holt leveleket temet
Vörös gyászruhában
Táncolnak a fáradt fák
Múlt nyár illatában
Fürdik száz hervadt virág

Hullámzik az égbolt.
Szürke felhőtakarón
Villan pár fád vérfolt
Halovány reményt adón.
A levegő vibrál.
Langy vízcseppek hullanak.
Kutatják, mi nincs már:
Porladó fűfoszlányokat.

Nyugtalan fecskeraj
Röppen tova a fákról
Búcsúzik a talaj
Gilisztától, bogártól.
A szellő port kavar
Lomhán repítve messzi
S elnyeli a nyarat
Az örök, néma semmi