Feltöltve: 2006-10-20 11:10:35
Megtekintve: 5975
Ápol, és vígasztal
Ahogy a szél lassan átkarolt,
Végigsimogatta a karom,
Titkát a fülembe súgta,
És elmondta hogy nem így akarta.
Körülfonta testem,
Kiragadta lelkem,
Magához emelte.
A csillagok fényében fürdött lényem,
Az űr hidegétől se féltem,
Csak vele repültem.
Megmutatta nekem a bolygókat,
A csillagokat, és a tejutat.
Láttam azt a milliónyi szépséget,
És rájöttem, hogy tévedtem.
Ő engem soha nem bántott,
Csak simított és ápolt.
Ha féltem átkarolt,
És velem lovagolt az álmokon.
Ha néha kicsit meg is legyintett,
Csak a jóra intett.
Mosolyogva tehát elmondtam,
Hogy én rá soha nem haragudtam,
Ő visszamosolygott rám,
És szorosan ölelt át.
Végigsimogatta a karom,
Titkát a fülembe súgta,
És elmondta hogy nem így akarta.
Körülfonta testem,
Kiragadta lelkem,
Magához emelte.
A csillagok fényében fürdött lényem,
Az űr hidegétől se féltem,
Csak vele repültem.
Megmutatta nekem a bolygókat,
A csillagokat, és a tejutat.
Láttam azt a milliónyi szépséget,
És rájöttem, hogy tévedtem.
Ő engem soha nem bántott,
Csak simított és ápolt.
Ha féltem átkarolt,
És velem lovagolt az álmokon.
Ha néha kicsit meg is legyintett,
Csak a jóra intett.
Mosolyogva tehát elmondtam,
Hogy én rá soha nem haragudtam,
Ő visszamosolygott rám,
És szorosan ölelt át.
Hozzászóláshoz jelentkezz be vagy regisztrálj!