Valami vihar tombol
össze sározva már minden
de nem fáj
a mocskot vérrel együtt
keverem testemen
sebek már nincsenek
vagy csak takarja őket a máz

Valami vihar tombol bennem
Találtam egy színtiszta
igaz drága gyémántot
beragyogta az éppen halál szürke
világom
elmesélt számtalan csodát
tanított szeretni találni örömet

Tisztelni azt amit a legnehezebb
magamban a vért, életem.

Valami vihar tombolt bennem
azokon a napokon amikor
soraiból sütött a vég nélküli vágy
felgyújtotta az elaludt lámpát
csiklandozta az érzékeim mind
felhúzva mint feszülő íj
lábaim közt szomjúság kiáltott
enyhet adó forró húsából italra.

Valami vihart fakasztott, ahogy
átkarolt, ringatott a gyenge fényben
vihar indult el nagyon nagy szenvedéllyel,
vihar kavar most
hisz újabb kérdéseimre nem lelem a válaszait.
Csak a vágy maradt
csókolni, befogadni, ölelni
érezni minden halálomig.
***
Szélcsend,
elpilledtek a madarak az ágakon
por sem kavar a
kietlen utcákon

2002. február