egy álomgörbécskét- kihúzta szeme sarkából,
terekre járt és azt hitte, minden nap
dombokat épít a tenger és
hullámos arcokat váj a szél
pedig szem nélküliek közt érted meg az embert.
hajak szálai szerpentinként futják körbe a bőrt
és minden vagy, csak egy nagy
dobogó egész nem,
mert a világ a dobogó egész
-s mint darabjai- magában semmi sem egység.