Vársz valamire amit sosem kaptál meg,
Valamire, ami kitölti üres lelkedet,
Valakire, aki meggyújtja kihunyt szívedet,
Bármire, ami napfényt visz sötét életedbe.

Sötétség, Sötétség!
Szívemet mért kínzod?
Üresség, Üresség!
Lelkemet miért kárhozod?

Lelked tátongó űr, elméd egy rideg univerzum,
Üresen áll, nincs benne más csak a zord vákum,
Az üresség belülről emészt és végül összehúz.

Sötétség, Sötétség!
Szívemre miért telepszel?
Üresség, Üresség!
Lelkemet miért veszed el?

Szíved kihúnyt kemence, mocskos hamuval van tele,
Jéghideg mint az űr, hisz tűz már nem lángol benne,
Szíved a jeges börtönben lassabban, már alig ver.

Sötétség, Sötétség!
Szívemet miért hűtöd le?
Üresség, Üresség!
Lelkemet miért gyűröd meg?

Napfényt soha nem kapod meg, hold lehet már csak a tied,
A tűzgolyó nem is kell teneked, sötétség fogja testedet,

Sötétség, Sötétség! - Szívemet takard el!
Üresség, Üresség! - Lelkemet vigyed el!