Feltöltve: 2006-10-10 19:00:05
Megtekintve: 6045
Hontalan
Kihunyt bennem a lelkesedés lángja,
Nem szól lelkemben többé a húrja.
Sértődést őrizek szívembe,
Számomra már minden színtelen.
Élek, mint egy űzött vad,
Kinek otthont senki sem ad.
Nem várom már a hajnalt,
Csupán test vagyok nappal.
Beleélem magam a szerepbe,
De nem vagyok más csak egy eretnek.
Azt hittem, hogy én irányítom a sorsom,
Pedig csak üresen fekszem az oltáron.
Isten kardja lesúlyt reám,
Vége az életnek, nincsen tovább.
Testemből vérpatakok folynak,
Cseppjeim aranyként a padlón koppannak.
Nem szól lelkemben többé a húrja.
Sértődést őrizek szívembe,
Számomra már minden színtelen.
Élek, mint egy űzött vad,
Kinek otthont senki sem ad.
Nem várom már a hajnalt,
Csupán test vagyok nappal.
Beleélem magam a szerepbe,
De nem vagyok más csak egy eretnek.
Azt hittem, hogy én irányítom a sorsom,
Pedig csak üresen fekszem az oltáron.
Isten kardja lesúlyt reám,
Vége az életnek, nincsen tovább.
Testemből vérpatakok folynak,
Cseppjeim aranyként a padlón koppannak.
Hozzászóláshoz jelentkezz be vagy regisztrálj!