Fenséges színek, álmok,
Egyszer még utoljára rátok találok.
Szelíd-barna, min papírom hever,
Őszinte lilát a kékkel keverem.

Aranyos-sárga mi a prizmán megtör,
Szivárvány húzódik a fejünk fölött.
Sötét-piros, mi a vér színe,
Nem is tudod milyen kín ez.

Huncut-narancs borít be engem,
Fekete szín uralkodik bennem.
Sötétkék, szürke és fekete,
Más szín nem is kell nekem.

Miért piros az alma,
Ha hófehér a husa?
Nem kelletek sokszínűek,
Maradok egyedül egyenlőre.

S majd, ha eggyé váltok az univerzummal,
Akkor fogjátok nevem rebegni fennhanggal.
"Igazad volt. Én vagyok a vak,
Segíts kérlek, hogy végre megnyugodjak."

De akkor én már nem leszek,
Nevemet hiába ismétled.
Felébredsz az álmodból,
Majd elfelejtessz és én meghalok.