Általános iskola harmadik osztálya. Anikó szeret ebben az osztályban tanítani. 25 érdeklődő szempár, szorgalmas lányok. Csak 4 fiú tanuló van, ők is kénytelenek a lányokkal haladni, mert nehéz ellentmondani a nagy lányseregnek. A lányok mindig beszámolnak otthon arról, hogyan "nevelik" az osztályfőnökkel együtt a négy haszontalan osztálytársat.
-Képzeld, anyu, a Ferkó eldugta a tornafelszerelésemet, és emiatt az óra elmaradt. Mikor kiderült a csínytevése, és komoly büntetést várt a tettesre, Ferkó elsírta magát és még bocsánatot is kért.
-Apu, te meghúztad a lányok copfjait, mikor srác voltál? Mert a Tibi állandóan így szórakozik velem.
-Mami, ne haragudj, nem én firkáltam össze a tolltartómat, ezt csak Csaba tehette. Majd adok neki!
-Engemet megbízott az Anikó néni, hogy segítsek Norbinak a számtan feladat megoldásában. Én csak magyarázom neki, magyarázom, ő pedig énekelget , fütyül, csak éppen nem figyelt. Meg is kapta az egyest, Én nem tehetek róla.

Mikor ma Anikó belépett ebbe az osztályba, azonnal észrevette, hogy Szabó Évike nagyon kedvetlen, talán sírt is. A tanítónő érdeklődésére azt válaszolta, hogy nincs semmi baj, jól érzi magát. Azonban egész óra alatt figyelmetlen volt, zaklatott. A szünetben Anikó beszélgetett a kislánnyal. Először a gyerek nem akart semmit mondani, sírva fakadt és könnyek között elmondta, hogy a fiúk a Szabóék háza előtt mentek el, meglátták, hogy Évikéék egy régi házban laknak, a vakolat is lehullott tavasszal. Nem szép látvány volt. Évike apja külföldön dolgozik, anyja beteg, csak a nagyi szorgoskodik a házban, főz a családnak, és a gyerekek takarítanak, ahogy tudnak.. Pénzük sem volt a tatarozáshoz..

A fiúk, mikor Évikéék háza előtt haladtak el, jó mókának tartották, hogy versben vázolják a helyzetet:
Szabó háznak eleje
lyukas, rongyos,
mint a bolond Jankó feneke.
Jankó a falu bolondja mindig lyukas, rongyos nadrágban járt, hiába adtak az emberek neki újszerű nadrágot. Talán ő maga ollózta ki a nagy lyukat a fenekén. A gyerekek csúfolták, ő pedig szaladt utánuk, fenyegetőzött, de még soha senkit nem bántott. Mikor a fiúk kinevették a kislányt a házuk miatt, Évike próbálkozott a védekezéssel, de semmi sértő dolgot nem tudott kitalálni. Csak sírt, mikor nem látta senki. "Miért vagyunk ennyire szerencsétlenek?" Sem a beteg anyunak, sem nagyinak nem tette fel ezt a kérdést. Tudta, érezte, hogy nagyon megbántaná őket. Egy remény élt benne. „Majd haza jön apu, és minden rendben lesz...

Anikó nénit megrázta ez a történet. Szerette a jó és szorgalmas kislányt és nagyon sajnálta, hogy ilyen rossz körülmények között él. Az osztálytársak nem ismerték a nélkülözést. Ha nem is voltak a szüleik nagyon gazdagok, de gyerekeiknek minden szükségest meg tudtak adni. Évike szégyellte a helyzetét, a szegénységet, inkább elvonult a szünetekben és egyedül állt, figyelte a többiek játékát.

Másnap Anikó néni elküldte Évikét az olvasó terembe anyagot gyűjteni a következő órára. A könyvtáros néni is nagyon kedves volt, segített neki. Ezalatt Anikó néni nagyon komoly beszélgetést folytatott az osztállyal. Sikerült megértetni velük, hogy milyen nehéz helyzetben van az osztálytársuk Évike. A fiúk már szégyellték a haszontalan tettüket, hogy bántották a kislányt. Megfogadták, hogy többet nem bántják őt, inkább megvédik, ha a negyedikesek durvák lesznek hozzá.
A beszélgetés a szülőkkel folytatódott. Volt közöttük kőműves, asztalos meg másféle iparos ember is. Jöttek a javaslatok, hogyan tudnának segíteni a Szabó családnak. Mindenkinek megvolt a saját elfoglaltsága, de találtak időt arra, hogy felváltva látogassák a családot és amivel tudtak , segítettek.. Egy kis delegáció meglátogatta a polgármesteri hivatalt, hogy kiharcolják a családnak az anyagi segítséget is.

Egy szép napon nagyon meglepődtek a Szabóék, Évike is, mikor egy férfiakból álló csoport jött azzal, hogy rendbe hozzák a ház elejét. Meg is tették. Nagy öröm volt Évike számára, mikor a szép házban megtartották a születés napját. Az udvaron ünnepeltek, mert az osztály nem fért volna el a konyhában vagy a szobában. Anyukák is segédkeztek, és velük volt Anikó néni is. A fiúk mondták el a köszöntő versikét, azt ők találták ki. Tapsot is kaptak, Évikétől pedig puszit. Tudni illik, hogy Évike a lányok között a legszebb kislány, meg okos is, ő szokott matekból is segíteni a gyengéknek.

Még nagyobb volt az öröm, mikor Évike kapott egy táviratot. Apukája köszöntötte és közölte, hogy hamarosan végleg hazajön és itthon fog dolgozni.

Anikó néni ezután csak mosolyogni látta a kislányt.