Néha lehullik egy falevél,
Hogy messzire röpítse a szél.
S táncolva járja a világot,
Elfeledve mindent, mi gond volt.

Néha elered az eső a
Sivatagban életet hozva.
Növények sokasága éled,
A medrekben újra víz ered.

Néha egy virág nyílik télen,
Felidézve nyári meleget.
Üdeségével szívet melenget,
Lényében ott rejlik a szeretet.

Néha elfeledünk minden rosszat,
S hiúságunk is messzire baktat.
Akkor szívünk is megnyílik majd
És békéje elűz minden bajt.

Néha megszűnik a mindenség,
Eltűnnek a szavak és eszmék.
Néha csak a csend van és magunk,
Néha... mikor önmagunk vagyunk.