Feltöltve: 2006-10-06 10:19:17
Megtekintve: 5934
Eltűntek a mélyvörös hajnalok
Eltűntek, a mélyvörös hajnalok,
Álmodok, távozok,
Elhagylak, mert más kell már,
Elhagylak.. elkárhoztál, magamra hagytál!!
Zöld sörényű, aranyszőrű lovak hozzák a hírt,
Álmodott ki soha nem írt,
Eljön közénk, az álom maga,
Az elkárhozott, az istenadta!
Egy furcsa villanás,
A sebes háton egy újabb ostorcsapás..
Egy elnyűtt pokrócra fektette testét,
Álmodik az álom, s a csalók ezt meglesték,
Elhagylak, mert nem tetted meg,
Az álmom soha nem álmodtad meg,
Egy ócska lukas csónakon eresztettél útnak,
Minden szerelmed így végezte, a megcsonkítottak vízbe fúlnak..
Csonka már szívük-lelkük,
Már hiányzik szerelmük,
Látom már őket,
Ahogy én is kapkodom a levegőket,
Vízzel telt mellkasom,
Mosoly ül arcomon,
Végre megszabadultál Tőlem, s én Tőled,
De ne hidd azt, hogy ez kell egy költőnek,
Jönnek majd álmatlan éjszakák, rémes reggelek,
Jönnek majd lakod felforgató szellemek,
Átkozod majd azt a napot,
Mikor testemmel hánykolódott csónakot újra látod,
Átborzongat majd a viszont látás,
Átborzongat, mikor többé már nem leszel hálás,
Lánytestvéreimmel, testedért kapunk,
S millió darabra cincálunk,
Szíved majd tűzön égetjük el,
Lelked a földhöz szögezzük, sohsem engedünk el,
Majd ordítjuk, mi is mint a vadállatok,
Átok rád, legyél te is örökké átkozott!
2006. október 06.
Álmodok, távozok,
Elhagylak, mert más kell már,
Elhagylak.. elkárhoztál, magamra hagytál!!
Zöld sörényű, aranyszőrű lovak hozzák a hírt,
Álmodott ki soha nem írt,
Eljön közénk, az álom maga,
Az elkárhozott, az istenadta!
Egy furcsa villanás,
A sebes háton egy újabb ostorcsapás..
Egy elnyűtt pokrócra fektette testét,
Álmodik az álom, s a csalók ezt meglesték,
Elhagylak, mert nem tetted meg,
Az álmom soha nem álmodtad meg,
Egy ócska lukas csónakon eresztettél útnak,
Minden szerelmed így végezte, a megcsonkítottak vízbe fúlnak..
Csonka már szívük-lelkük,
Már hiányzik szerelmük,
Látom már őket,
Ahogy én is kapkodom a levegőket,
Vízzel telt mellkasom,
Mosoly ül arcomon,
Végre megszabadultál Tőlem, s én Tőled,
De ne hidd azt, hogy ez kell egy költőnek,
Jönnek majd álmatlan éjszakák, rémes reggelek,
Jönnek majd lakod felforgató szellemek,
Átkozod majd azt a napot,
Mikor testemmel hánykolódott csónakot újra látod,
Átborzongat majd a viszont látás,
Átborzongat, mikor többé már nem leszel hálás,
Lánytestvéreimmel, testedért kapunk,
S millió darabra cincálunk,
Szíved majd tűzön égetjük el,
Lelked a földhöz szögezzük, sohsem engedünk el,
Majd ordítjuk, mi is mint a vadállatok,
Átok rád, legyél te is örökké átkozott!
2006. október 06.
Hozzászóláshoz jelentkezz be vagy regisztrálj!