Cole már harmadszor dörzsölte meg a szemét, ami az égő gumiabroncsok füstjétől már amúgy is vörös és duzzadt volt. Még egy kicsit állított az irányzékon, sokadszor az elmúlt percben, majd újra maga elé emelte a fegyvert. Szerette a kezében érezni a súlyát, a markolat puha szövetborítását, és a tudatot, hogy arra az egy töredék-másodpercre, mikor elsüti, élet és halál ura válik belőle. Ez utóbbit ugyan csak a felderítők egyik csapata állította róla, amit gyorsan abba is hagytak, mikor legutóbb Cole volt kijelölve távolsági támogatójukként. Akkor az akció balul sült el, a felderítők pedig riadt gyerekseregként futottak vissza a portálhoz, amit Cole társa, Negyedik rajzolt fel gyorsan. Két mutáns üldözte őket, és Cole csak akkor lőtt rájuk, mikor már szinte karnyújtásnyira voltak a leglassabb felderítőtől. Ha bármelyikük is mentalista lett volna, valószínűleg senki sem tér haza a csapatból. De szerencsére nem volt. Negyedik gyakran mesélte azt az esetet, mikor egy Békefenntartó médiumról kiderült, hogy 3-as kategóriájú mutáns is egyben, aki álcázni tudja magát a génszenzorok előtt. Ám addigra a teljes helyőrség gyalogkatonáit „lecserélte” a saját társaival, kivéve a stratégákat, azok elméjére nem tudott hatni. Negyven Békefenntartót veszítettek, közülük tucatnyian magas szintű ESP képességekkel rendelkeztek. Persze a Mutáns Rend a maga eszközeivel megoldotta a problémát; három alakváltó besétált, és nemes egyszerűséggel szétmarcangolták a helyőrség teljes állományát.
-Jönnek már.- Negyedik hangja semleges volt, bár Cole kihallotta belőle a megkönnyebbülést. Vagy csak ki akarta? Szeretett volna visszamenni a bázisra, lemosni magáról a kétnapos füst- és koromszagot. Nem értette, mit keresnek ezen az eldugott helyen, a hegyek takarásában, ahol még normális termőföld sincs, hogy a természet visszafoglalja, amit az emberek elvettek tőle a történelem során. De a parancs, az parancs. A felderítők ekkor léptek be a látómezőbe, Cole szem-inplantján azonnal megjelent a kísérő-támogató jelentése, mely szerint minden rendben ment. A felderítők vezére is küldött egy gúnyos sort, mely szerint aki élet és halál ura akar lenni, az ne sunnyogja el a közelharcot se. Cole ezt nem tudta hová tenni, azt hitte, a múltkori kis figyelmeztetés elég volt ennek a fennhéjázó népségnek. Ezalatt Negyedik odalépett a portálhoz, és aktiválta, negyed órán belül pedig már semmi sem jelezte, hogy valaha is ott jártak.

***

Ketten jöttek Cole-ért a karanténba, egyikükben meglepődve ismert egy ötös kategóriájú mentalistára. Úgy látszik, mégiscsak valami fontos dologban vettek részt abban a távoli völgyben.
Egy kihallgatóba vezették, majd leültek közvetlenül vele szemben.
-Tudja ki vagyok?- szólt az eddig hallgató kísérője. Cole sehová sem tudta tenni a jellegtelen ruházat, valamint az átlagos külső miatt.
-Nem. De gondolom megosztják velem.
-Johnson vagyok. A Mutáns Rendet képviselem, mint hm… kommunikációs szakértő. Valamint az egyik nemrég elkezdett belső elhárítási program irányítója.
Cole szíve hevesebben kezdett verni, ahogy elképzelte ezt a jellegtelen embert, amint tetőtől talpig véresen, házról-házra jár a tisztogatókkal a hatalomátvétel idején. Pedig így kellett történnie, hiszen az emberekkel közösen végrehajtott akciók irányítói csak a Mutáns Rend alapítói közül kerülhetnek ki. Annak idején alig százan maradtak az országban, de mire a helyzet stabilizálódott, mindenki elismerte, hogy a mutánsok velem-vagy-ellenem stratégiája maximálisan bevált. Azóta a katonai kormánnyal teljes egyetértésben működik a Rend, nem várt stabilitást hozva az országnak. Cole már-már megtisztelve érezte magát, hogy egy élő legendával beszélgethet.
-Abban a völgyben volt valami, ami elengedhetetlen fontosságú az ügyünk szempontjából. Önök pedig elhozták nekünk. Sajnálatos azonban, hogy a többiek áldozatul estek ennek a dolognak, ön pedig, nos, ön el fog árulni minket.
Cole mereven nézett rájuk, egyikről a másikra. Fejében kergették egymást a gondolatok, többnyire baljóslatúak.
-Hadd fejtsem ki! Önök elhozták azt a mutánst hozzánk, aki kikerülve a karanténból, egyből elvezet minket a helyőrség, sőt, az egész kerület beépült anarchista mutánsaihoz.
-Miért tenne ilyent?
-Nem is fog tudni róla, hogy megteszi, ez a legszebb az egészben. A társam – mutatott a mellette ülő mentalistára – azonnal észreveszi a mutánsokat, ha bekerülnek a csali aurájába. Az anarchistákat pedig gyerekjáték megkülönböztetni a többitől.
-Miért ilyen biztos benne, hogy minden anarchistát felismer?
-Felismeri őket, legyen ennyi elég.- Johnson nem értette a Cole arcán felsejlő halvány mosolyt, de nem volt idő ilyesmin morfondírozni. Cole újabb kérdést tett fel:
-Akkor már csak az érdekel, hogy melyikük ez a „csodafegyver”? Mert csak azok jöttünk vissza, akik oda is mentek. Nem hoztunk semmiféle mutánst magunkkal.
-A felderítő vezér sajnos már nem ugyanaz az ember, mint aki belépett az odavezető portálon.
-Tehát egy testrablóval állunk szemben. Mi lenne az én szerepem? Illetve az én szerepem ebben az árulásban?
-Ön lesz az, aki ki fog törni a karanténból, és aki ellen hajtóvadászatot rendezünk, mivel önt birtokba vette egy testrabló még ott a völgyben. Így elég nagy lesz a kavarodás ahhoz, hogy a valódi testrabló megnyugodjon álcája tökéletességében, és szépen elvezessen minket a többiekhez. A szökéshez kap segítséget, de a bázis falain kívül magára lesz utalva. Ha elkapják, nem tudunk magáért tenni semmit, de amit az aktájában olvastam, az alapján ez nem történik meg. Ez esetben valószínűsíthető egy előléptetés, valamint egy hosszú kiküldetés valami kellemes, trópusi helyre. Mondjuk az Antillákra. A részleteket a társam ismerteti, nekem most sajnos el kell mennem intézni a szabadulása körülményeit. Mindent megértett?
-Igen.
-Ó, és még valami, Cole. – fordult vissza az ajtóból a mutáns, vérfagyasztó mosollyal az arcán. –Hosszú vadászatra lesz szükségünk.

***

A cellában mindenki a földön fetrengett a harci gáztól, Cole pedig épp a berobbantott ajtó felé ugrott, mikor a géppuskasorozatot meghallotta. Földre vetődött, de a golyók nem neki szóltak. Véres alak csúszott a földre az ajtónyílásban. Cole az egyik pár napja elfogott anarchistára ismert benne. Johnson hangja szólalt meg a fejében. –Most szabad az út. A kapuig nem fogják megállítani. Onnantól magára van utalva. Sok szerencsét!

Cole rohant. Őrök szaladtak vele szemben, de ügyet sem vetettek rá. A liftben kifújta magát, majd a kapuban a szenzorra nyomta a hüvelykujját. A zöld jelzésre fújt egyet, majd biccentett az őrnek, és kisétált a napfényre.

***

A felderítők vezére kótyagos fejjel ült az orvosi vizsgálóban. Bár nem értette, mi történt, a doktornő fecsegéséből sikerült kihámoznia a lényeget. Ezek szerint az az ostoba Cole azt kapta, amit megérdemelt. Egy testrabló lecsapott rá, átvette az irányítást, majd kitört a bázisról. Most szabadon kószál a városban, és minden mozgósítható Békefenntartó őt keresi. Nehéz lesz megtalálni az átkozottat.- gondolta a vezér keserűen- A bázis meg szinte védelem nélkül maradt. Bár ki tudja. A magas szintűek láthatóan többen lettek az utóbbi pár napban, és találkozott pár igen fura szerzettel is. Egyikükben meglepve ismert Johnsonra, a Mutáns Rend egyik alapítójára. Valami nagy dolog készülhet, ha ő is itt van. Gyanította, a legtöbb ismeretlen arc, akik Alfa osztályú hozzáféréssel rendelkeznek, a Rend ügynöke. Iszonyatos ütőerő van most ezek szerint a bázison. De vajon mire készülhetnek? Majd utánanéz, de előbb meg kell írnia a jelentést. A völgyben fura módon nem találták meg a testrablót, akit le kellett volna szállítani. Ráadásul Cole is megint próbált fellengzősködni, azzal a nyavalyás térmágussal, Negyedikkel együtt.

***

Negyedik lazán a pultnak támaszkodott, a söréből kortyolgatva, miközben Cole végigsétált a székek előtt, és fennhangon sorolta:
-Nem lesz probléma a mentalistákkal, mert minden a várost járják, utánam kutatva. Nem lesz probléma az őrökkel, mert minden ESP képességűt a mentalisták mellé adtak. Negyedik amúgy is a kapun belülre nyitja a portált. Alig tucatnyian maradtak a bázison, főleg közönséges emberek. Persze lehet, hogy lesz némi ellenállás. De a lényeg most a tanácstermen van. Ennyi nagy nevet még sosem csődítettek össze ilyen védtelen helyre. Az alapítók közül legalább kettő itt van, fél tucat 4-es kategóriájú mutáns, valószínűleg a Rend elhivatott bábjai, és az ESP fiúk közül is vannak sokan. De gondolom ez nem okozhat különösebb fejfájást.- vigyorodott el, majd folytatta. –Még azt sem vették észre, hogy nem a felderítők közül szereztünk testeket, hanem ezt a kettőt itt. És ők neveznek minket ostoba anarchistáknak.- erre már nem bírták a többiek sem szó nélkül, a székeket hátralökve ugrottak fel, majd Anarchia! felkiáltással a pultra vetették magukat, ahol a sörösüvegeken már kicsapódott a pára.

***

Johnson épp lekapcsolta a projektort, amikor az őr bezúzva az ajtót, a terem közepéig repült. Cole a kezeit lazán maga elé tartva lépte át a küszöböt. Harmincnál is több szempár fordult felé, majd kerekedett el, mikor a gyorsaságtól elmosódott árnyakként beözönlöttek az anarchisták. Johnson arra gondolt, hogy ezt elszúrták. Hogy a vezér helyett rögtön Cole-t kellett volna ellenőriznie a mentalistáknak. Ekkor azonban mögötte csilingelve tört be az üveg, Johnson pedig még látta a mellkasából előbukkanó arasznyi karmokat, amik az üvegszilánkokkal együtt a hátába csapódtak.