Nem akarom, hogy az aranyló homokot,
Tovább fújja lelkemről a szél.
Testem darabjai hevernek ott,
Mélyen a víz mosta dombok alatt.

Életet lop a nappal szele mégis, szüntelen.
De meséket zeng fülembe a csilingelés.
Ezek a vízmosta álmok partjai,
Melyek enyémek ma még.

De ha elveszik tőlem e kegyet,
Nem lesz többé csilingelés.
Nem kényeztet bársonyosan a ringatás,
Nem mossa partjait az istenek könnye.

Az arany homokot nem hozza vissza senki.
Percre több, és több veszik el.
Tudom egyszer vége szakad a szónak,
Mert nem lesz mit elvigyen a vihar.

Hallgatás jő helyére a dalnak,
Percnyi emlék lesz csak a feledés könnye.
Parányi szirmok maradnak a mesékből,
És nem kell már senkinek a part.

Ami én voltam, egyszer te leszel.
Lejár az időd, partod nem mossa hullám.
Aranyló homokod lepereg.
És nem lesz tovább...

2006.10.04