Ágyban fekszem és ébren álmodok,
Aludni szeretnék, de csak pislogok,
Álmos vagyok mégis csupán ásítok,
Álom és valóság között szárnyalok.


Ágyon fekszem és csak hallgatok,
Fejem fölött kis ablakot nyitok,
Nyitott ablakom sötét utcára néz,
Utcára melyet az éjszaka elemészt.


Érzem álom a szememre ma nem száll,
Tekintetem az éjszakát fűrkészi már,
Orromat hűvös levegő járja át,
Égről a fényes hold ragyog rám.


Szorongok és élénkítő tűzre vágyom,
Lelkem jeges, nincs mi kiolvasszon,
Jégbe fagyva állok és reszketve várok,
Eljön e a tűz, mely feloldja eme átkot?


Tekintetem az előbb még sötét égre mered,
Az égre mely szürkéből sötétkékbe megy,
Homályos felhőkből narancs felleg válik,
Narancs felleg mely sárgába torkollik.




Csak állok és csak nézem a napfelkeltét,
Érzem itt egy új nap mely álmomból kitép,
Nézem a világot mely boldogságban úszik,
Boldogság tavában mely számomra oly távoli.