Szívárvány gömbök, mily vidámak,
szállnak, szállnak, és meg sem állnak,
át a réten, túl a kerten,
neki az egész világnak.

Oly ártatlan, csillog-villog,
a Nap reá süt, rá mosolyog,
feljebb száll, el akarja érni,
de csak mosolyog, egyre mosolyog.

Megy az égbe, egyre feljebb,
el kell érni az eget,
szorít a levegő, nem bírja tovább,
elérte hát a végzet, a végzet.

Mégis valami csillan a fényben,
apró gyöngyök szállnak szépen,
eggyéválnak, gömbbé válnak,
száll hát fel az égbe, az égbe...