Egyszer lehullik egy falevél,
És süvítve röpíti a szél,
Fel az egekbe, a csillagokig,
Hogy lágyan hulljon téltől tavaszig.

Vöröses könnycseppként kiáltsa ki
A világba, mekkora fájdalma.
Legszebbek a fák színes könnyei,
Fák utolsó segélykiáltása.

Egyszer majd minden levél lehullik,
És talán minden bánat elmúlik.
Egyszer eljön újra a fény, s meleg,
Felszárítva a cseppet, mely pereg.

Egyszer minden bú véget ér,
És nem hullik több falevél,
Nem folyik már több vörös ér,
Ennyi csak, mit egy szív remél.