Feltöltve: 2006-09-30 10:40:18
Megtekintve: 5913
Szelek mosolya
Az ősz párás leheletét nyögi
A hajnali, fázó, reszkető táj.
Az elmúlás csókjától pirulva, szenderülve
Ernyed lassan tetszhalottá minden.
A hűvös szél kéjjel nyúl a föld leple alá,
A magatehetetlen, apró holttesteket görgetve,
Feldúlva a titkos életet rejtő tömegsírt.
Csendes kripta a valaha volt
Pezsgő, eleven rét, mező;
Álmodja a tavaszt a néma sírkert,
A fagymarta, halott erdő.
Lépteim súlya alatt sikolt a föld,
Ajkaim közül szökik a köd,
Könnyem deret fest a szelek vad arcára,
Melyekre a nyár ígérete torzít
Kárörvendő, jégfogú mosolyt.
A hajnali, fázó, reszkető táj.
Az elmúlás csókjától pirulva, szenderülve
Ernyed lassan tetszhalottá minden.
A hűvös szél kéjjel nyúl a föld leple alá,
A magatehetetlen, apró holttesteket görgetve,
Feldúlva a titkos életet rejtő tömegsírt.
Csendes kripta a valaha volt
Pezsgő, eleven rét, mező;
Álmodja a tavaszt a néma sírkert,
A fagymarta, halott erdő.
Lépteim súlya alatt sikolt a föld,
Ajkaim közül szökik a köd,
Könnyem deret fest a szelek vad arcára,
Melyekre a nyár ígérete torzít
Kárörvendő, jégfogú mosolyt.
Hozzászóláshoz jelentkezz be vagy regisztrálj!