A bitó kötele feszül felettem,
A hóhér vigyora villan mellettem.
Látom a tömeg gyűlését
S a felsőbb hatalom megelégedését.

Nemrég még Kedvesem karjaiban
S mosolyában találtam nyugodalmat,
Éreztem teste feszülését bennem,
S kéjes sóhaját hallottam felőlem.

Sírjánál álltam búságommal,
Eltemettem kínomban fájdalommal.
Mi akart, nem lehetett soha,
Én se váltom valóra álmomat.

Eldobtam ásóm, nekem már nem kell,
Engem temetnek majd azzal el.
Megyek, Életem után dobom életem,
Nélküle nem ér semmit; elvesztem.