Kecses bájolgás
Némi fanyar köhintésekkel.
Megint elérkezett a balett óra,
Jobban tennéd ha felhúznád az álarcod,
Azt a sötétet.
És hegedűvel a kezedben
Bohócot játszva koldulj ismét!
A cipellőd oly szép, hogy már bájos,
És adakoznak is hidd el.
Táncolj! Ordíts!
Gyűlnek már a denevérek.
Erőszakos követeléseiknek ne engedj,
Zenélj! zenélj!
úgy, mintha utolsó dalod lenne.
Lelkedet öld bele,
és ha pengével vágják ki a szemed,
a vérzéstől eltekintve is vállald fel önmagad !
légy bohóc, aki vagy!
A padlón a kéz, mozdulatlan.
Bottal pöcköli egy üreges tekintetű hölgy,
Fájdalma tiszta és kegyetlen.
Mocorogva arrébb gurul,
De a földön nem esztétikus maradnia,
Felveszi,
szívéhez szorítja és beteszi a legkedvesebb fiókba,
őrjítő nyugalommal álldogál,
az út közepén,
A Halál,
gondolata
kacér és megoldás.
Vége.
Placcs-Placcs