Lágyan peregnek az esőcseppek,
Hullik zápora a ködtengernek.
Fehér fátyolba borul a világ,
Melyen nem hatolhat át fénysugár.

Egyre morajlanak égi habok,
Hömpölygetve könnyek vizét.
Ők nem értik a szenvedést,
Csak vonulnak folyton, akár rabok.

Hullnak szirmok, zuhannak a mélybe,
Hullnak levelek, sikítanak le.
Egyre csak le és le, mint a könnyek,
Ordítják a bút, amint peregnek.

Tombol a vidék, sikítanak fák,
Keresztként hordva a terhet,
Amely hoz sötét felleget,
Hogy mindezt emberek is meglássák.

Lágyan peregtek az esőcseppek,
Hullott zápora a ködtengernek.
Ragyogó fényárban úszik a táj,
Vihar után tiszta a láthatár.