Nyár! Nyár! Nyár!
Körülöttem harsogják
az emberek, hogy menyire
szabadok és remélnek,
én meg itt ülök
a négy fal között,
lábam alatt a föld
dübörög és reszket
a kezem rázom a fejem
ó jajj hová tettem
az eszem, ami nem is volt
vagy ha volt is már messze
úszott a nyári szélben,
de szívem még kalimpál
egy sort, hátha talán
úgy néki jobb és szebb
ó dehogy az hisz csak
vért lök tovább mialatt
maga is vért apaszt
s nincsen rá tapasz,
lógatom a lábam
kicsiny szobámban
nincs már mámor
eltűnt a bátor
csak arra várok
mikor mos el a nyári zápor.