Feltöltve: 2006-09-23 15:13:29
Megtekintve: 6023
Árva lelkek temetője
Lépdeltem az avarban,
e fura szőnyegen,
Erdei lelkek meghajoltak,
s búcsút vettek felőlem...
Lépdeltem...
tudtam mi vár rám,
Tudtam, s féltem,
csendesen léptem tovább.
Utam végén magányos
tölgy emelkedett fölém,
Koronája értem nyúlt,
minthogy bércen a szél...
Lépdeltem...
tudtam mi vár rám,
Tudtam, s féltem,
csendesen léptem tovább.
Elterültem hűs tövében,
arcomat érte a fény,
S a fénnyel együtt gondolat
Hasított belém...
Feküdtem...
tudtam mi vár rám,
Tudtam, s féltem,
csendesen feküdtem tovább.
Csak egy pillanat volt az egész,
mely semmiből a semmibe ért,
kedvesem képe derengett,
mely messze volt, mint az ég
Feküdtem...
tudtam mi vár rám,
Tudtam, s féltem,
csendesen feküdtem tovább.
Csak még egyszer érezhetném
ajka édes ízű selymét,
Csak még egyszer fonhatnánk egybe
szemünk kusza fényét...
Álmodtam...
tudtam mi vár rám,
Tudtam, s nem féltem,
csendesen álmodtam tovább.
Bár maradtunk volna egymásnak,
örökkön örökké,
De elvette a világ, maradtam én,
sötéten mint az éj...
Álmodtam...
tudtam mi vár rám,
Tudtam, s nem féltem,
csak könnyem hullott némán.
-----------------------------------------
Szürkült az égbolt, tompult a fény,
Levél indult útnak a kora tavaszi estén.
Lágyan libbent, keringett a légben,
Midőn nyugalmat lelt a férfi tenyerében.
Zokogott a lomb, szálltak a selymek,
s fátyolba fonták a lelketlen testet.
Lomhán, alig hallva, leszállt az éj,
S elborítá e halmot szűz havával az ég.
Csillag született, mely felragyogott,
szemének utolsó hírnöke,
Köd szállt alá, s csendes maradt
Az árva lelkek temetője...
e fura szőnyegen,
Erdei lelkek meghajoltak,
s búcsút vettek felőlem...
Lépdeltem...
tudtam mi vár rám,
Tudtam, s féltem,
csendesen léptem tovább.
Utam végén magányos
tölgy emelkedett fölém,
Koronája értem nyúlt,
minthogy bércen a szél...
Lépdeltem...
tudtam mi vár rám,
Tudtam, s féltem,
csendesen léptem tovább.
Elterültem hűs tövében,
arcomat érte a fény,
S a fénnyel együtt gondolat
Hasított belém...
Feküdtem...
tudtam mi vár rám,
Tudtam, s féltem,
csendesen feküdtem tovább.
Csak egy pillanat volt az egész,
mely semmiből a semmibe ért,
kedvesem képe derengett,
mely messze volt, mint az ég
Feküdtem...
tudtam mi vár rám,
Tudtam, s féltem,
csendesen feküdtem tovább.
Csak még egyszer érezhetném
ajka édes ízű selymét,
Csak még egyszer fonhatnánk egybe
szemünk kusza fényét...
Álmodtam...
tudtam mi vár rám,
Tudtam, s nem féltem,
csendesen álmodtam tovább.
Bár maradtunk volna egymásnak,
örökkön örökké,
De elvette a világ, maradtam én,
sötéten mint az éj...
Álmodtam...
tudtam mi vár rám,
Tudtam, s nem féltem,
csak könnyem hullott némán.
-----------------------------------------
Szürkült az égbolt, tompult a fény,
Levél indult útnak a kora tavaszi estén.
Lágyan libbent, keringett a légben,
Midőn nyugalmat lelt a férfi tenyerében.
Zokogott a lomb, szálltak a selymek,
s fátyolba fonták a lelketlen testet.
Lomhán, alig hallva, leszállt az éj,
S elborítá e halmot szűz havával az ég.
Csillag született, mely felragyogott,
szemének utolsó hírnöke,
Köd szállt alá, s csendes maradt
Az árva lelkek temetője...
Hozzászóláshoz jelentkezz be vagy regisztrálj!