Egyszer volt, holnap nem lesz, volt egyszer egy barna mező a Napszőtte nevű falucskában. Ahogy közeledett a tavasz sok-sok növény telepedett rajta. És mind zöldelltek és csak zöldelltek. A Leanderek és a Limonium gmellini sóvirágok csak itták a zápor könnyeit és dúdolásztak a föld felszínen összeölelkező áramlatok szelében.

Teltek a napok és a Limónium gmellini- sóvirágok nőttön növekedtek és csak növekedtek. Az egyik közülük egyre nagyobb és nagyobb lett, nőttön nőtt , nőtt és csak növekedett ,addig -addig növekedett, míg nem elérte az égboltot. A csupakék csudás kékellő égboltot. Az óriási sóvirág nagyon élvezte, hogy a felhők neki köszönnek először és láthatja őket miként szállnak -szálldogálnak lomhán előtte. Balról balrább és jobbról jobbrább. De legfőképp azt élvezte, de nagyon, és szinte már kidüllesztette a mellkasát , amikor a nap hajnalban felkelt és csak tündökölt . Csak neki tündöklött. Magába szívta minden melegét és boldogsággal töltötte el. Virágai gyönyörködtettek .

Igen ám, de amíg a sóvirág kividult és kivirult, szegény Napszőtte Faluban a megszűnt a fény. Az óriásnövény minden melegségét és fényét elszívta a Napnak előlük. Összefutottak nagy ijedtséggel a manók, a szürke félhomályban ide - odaszéledtek. Többen az ősi Bölcshöz mentek segítségért. A piros sapkás manók napok óta tanácskoztak már , a sötétben minden állat növény és manó egyre csak szomorkodott , és elkeseredésükben nem találtak megoldást a gondra. Néha pedig eszükbe jutott régi izzóan vöröslő piros sapkájuk színváltása, mikor a Nap még rájuk süthetett.

Vigasztalták egymást, miközben az öreg Bölcs ezernyi varázslatot kipróbált: mérges galócát evett, varázstalanította a gonosz férgeket, meleget csiholt segédeivel, ám semmi nem történt.

Másodpercek, percek múltak, teltek a napok és a félhónapok, mire az óriásinál is óriásibb sóvirág jajgatni kezdett. Az erős fény és meleg teljesen megperzselte a virágait, és a nagyra növekedett levelei eltakarták szára számára az életet lehelő fényt. Olyannyira fájt minden tagja szegénynek ,hogy könnyezni kezdett. Száraiban fonnyadás indult, mígnem a tartó lábai és gyökerei elnehezültek, és a sóvirág összerogyott. Lett is nagy riadalom a falu manói közt, nem tudták mire vélni a nagy robajt, amivel egyszeriben a földre huppant. Az erre összetódult pici megtört törpök között senki nem sérült meg, a sóvirág összesült hatalmas rózsaszín virágait, jóízűen ették meg vacsorára, a szép kövér levelei pedig a mezőt változtatva; jól termő szántófölddé varázsolták.

Napszőtte falu népei boldogan futottak be a világos kis házakba, hogy felébresszék az alvó manókat, mindenki vidám arccal és pofival fordult a másik felé és örültek hogy túljutottak ezen a vészen. Az öreg bölcs látomásinak igazat adván nézett körül a szép szántófölden és elégedetten vonult tovább segédeivel. Boldogság és öröm lett eztán a falun úrrá, a vöröslő kalapos és kipirult arcú lakókon.

És Napszőtte falu méltón viselhette gyönyörű nevét.

Na mi a tanulság gyerekek?senki ne akarjon az égbe szállni,és csak magának akarni mindent, mert aki sokat akar, annak nem bírja a farka.