Nem tudom, mi húz még feléd,
Talán a hiány, az ősz,
Talán a vér, a gőg,
Talán a vágy, emlék,
Vonz, de talán nem mennék...

Komor orgona, szelíd szökőkút a szívem,
Minden sikolyával vért köp,
Mikor neved pendül, visszhangzik,
Minden feltörő forró, gőzölgő
Sóhajban Téged zeng,
Érted ontja magát ronccsá.

Nem tudom, miért álmodom még rólad,
S mi bánt jobban:
Hogy nincs ma, de lesz holnap,
Hogy éjjel van, fészek a Holdnak,
De a hajnal csak megfordul álmában,
Háttal a világnak alszik tovább.

2006.09.15.