Az Egyujjasban összesűrűsödtek az események. Irma jelenléte felkavarta az állóvizet. A WC előterét körfüggöny válassza el a kocsma ivójától. A körfüggöny fölött nagybetűs tábla hirdeti: POLGÁRMESTER. Félfogadás minden nap l8 órától.

A két WC helység előterében a szokásos kellékek polcokon elhelyezve: WC papírok, kéztörlő, szappan, szivacs, fogkefék, gumióvszerek stb. sorakoznak katonás rendben. Középen agy hatalmas karosszékben Irma trónol, fején hatalmas turbán, ölében Belfegor. Irma installációja a miliőhöz illő. Arca rikítóra festve szemöldökei feketeszénnel kihúzva, valaha lila ajkai vastagon kirúzsozva, füleiben hatalmas fülkarikák lógnak. Testét a negyven évvel ezelőtti legutolsó divat szerint készített zsákruha fedi. Olyan az egész sziluettje mintha a farsangi bálból szalasztották volna. Léptek zaja hallatszik. Valaki félre húzza a függönyt, és a belépőben dr. Szívós ügyvédurat ismerjük fel, mögötte Sumák tolat a fogadóhelység felé.

– Parancsolnak az urak: gumi óvszer, WC papír, vagy meghallgatás?– Sumák idegesen topogva zavartan dürrögi.– Kérni jöttünk a nagyságos bárónéhoz. Most elsősorban nem a polgármesterhez, hanem a mi Irmuska bárónénkhoz jöttünk meghallgatásra.– hallgatom önöket– mondja Irma, és fixírozni kezdi a két jómadarat, vajon miben sántikálnak megint. Éppenezért kitüntető óvatossággal fogadta minden szavukat.

–Mi elsősorban a nagyságos bárónénak szeretnénk ajánlatot tenni, vezette elő a kérdés a zugügyvéd.– csak tisztességes ajánlatokat fogadok el!– figyelmeztette őket ridegen Irma.– Ó, ugyan báróné, hova gondol! Tudhatná mindig úriemberként, viselkedtem Önnel és Imrével szemben. Betartottam ígéreteimet, sőt még meg is dupláztam a jattot.– na, ki vele, miben sántikáltok? Hagy hallom, essünk túl rajta!

– Egy kis segítséget kérnénk nagyságos báróné. A sziget eladása ügyében szeretnénk a protekcióját kérni. Jó lenne áron alul hozzájutni. A város nem törődik vele, felverte a gaz. Az elhagyott épületek pusztulnak. Többe kerül az őrzés, mint amit érnek az objektumok… szóval a város is jobban járna, ha megszabadulna ettől az elfekvő készlettől… Az új befektető munkahely teremtési lehetőséget kínál a városnak. Hatalmas, sőt grandiózus beruházást hajtana végre. Irma megállítván a tirádát, hirtelen közbevág.– konkrétan? – dr. Szívós azonnal kész a válasszal.– háromezer munkahelyet hoznánk létre és tisztes iparűzési adó, ütné a város markát.– ezt már ismerjük uraim, valami más? – Sumák reszketve az idegtől– kell ennél jobb ajánlat drága báróné?
– Kevés.
–Létrehozzunk egy alapítványt a hátrányos helyzetű gyerekek javára?
–Nocsak, lassan kibújik a szög a zsákból. Meg akartok venni kilóra, zsebrevágni a becsületemet? Maffiózók! Idefigyeljetek, amíg nem utaljátok az alapítvány számlájára a beígért nyolcmillát, addig nincs miről beszélnünk.– holnap a számlájukon lesz a beígért összeg. Kezeskedem érte–, jelentette ki halálos komolysággal Szívós, de Irmát ez nem hatotta meg. Erőszakosan és szisztematikusan nyomult előre. – Ide, bele, a markomba a csekket! Nincs átutalás, Kes, vagy csekk! – Sumák kitölti a csekket, és remegő kézzel nyújtja át Irmának. Irma, beteszi a csekket az asztal alatt levő cipődobozba és így szól az előtte hajlongókhoz.– nos uraim, egy tyúklépéssel megint közelebb jutottunk a végkifejlethez.


Az audencia végetért, lejárt az ötperc! Sumákék kihátrálnak az előtérből. Sarkukat taposva Pupák nyomakodik be az előtérbe.
–Szép napot Báróné, csókolom a kisztihandját, hogy megy az üzlet? –Irma szó nélkül kezébe nyomja a kellékeket, Pupák leszurkolja a kétszázast, és várakozóan toporog. Irma vizslató szemmel végigméri és rákérdez.– kis dolog vagy nagydolog? – Pupák bizalmasan–nagy, nagyon nagydolog méltóságos asszonyom.– ki vele, hagy hallom! Nem jó benn tartani, mert még magába sül, azt, bélcsavarodást kap! Na okádja ki a lelke mocskát ide, bele a pofámba kisfiam, mi fáj?

– Jaj, Irmuska, az élet, az fáj, ami itt megy mostanában. Belebetegedtem a jólétbe, a pénz utáni hajszába, ebbe a vitustáncba. Mindig többet és többet markolni, azt lesni mikor vágnak át, és én kit s hogyan vághatnák át. Tudja, elgondolkodom, hogy ezek a kommunisták még a jelszavaikat is a kapitalistáktól lopták. Emlékszik még az úttörő köszönésre?–„légy résen, mindig résen!”–vágta rá Irma fejből.– Hát ebbe, a nagy résen levésbe döglök bele. Hamarosan, megüt a guta!

–na, csillapodjék már le! Kuc-kuc!–veregeti hátha a behemót nagydarab hentesből lett nagyvágót. Mivel az csak nem csillapodik erősebben, rá szól–, na, rázd meg magad Lajos, most nem a hivatalba vagy, hanem a mamánál! Az Irmánál, a sörpatikában, küldjem fel hozzád a nagycsöcsű Rézit, hogy lecsillapítson, nehogy eret keljen vágni rajtad?
– Nem nő kell mama!– bőgte el magát Pupák, mint egy marha.– hanem?

–Küldöttségbe jöttem hozzád mama. Csak oly nehéz elkezdeni, hiába nem tudok én csak úgy egyszerre kicsiszolódni. Magas nekem ez az új rend, mint nyúlnak a lóágy. Nem tudok kiigazodni benne. Elveszek a hamisságok útvesztőjében.– vágjunk bele, egyenesen a közepébe, mit óhajtasz? –Írja alá a sziget bérbeadását, vagy eladását! Ha aláírja, akkor ingyen élelemmel, látom el a hajléktalan szállót, amíg szükség lesz rá. A felajánlást köszönettel vesszük, de nem írhatom alá. – de hát miért, van valami akadálya, ugorjuk át hamar! Befizetted már az apportodat a Hátrányos helyzetű gyerekek alapítványába?

– Még nem, éppen most gondoltam, hogy, majd…– ne godolkozz rajta, ide a tenyerembe várom a csekkedet: kétmillió, banki átutalással, megértettük egymást?– nézett rá Irma röntgen szemeivel, mitől Pupákot elöntötte valami ellenállhatatlan adakozási kényszer, és izzadva kiállította a csekket. Irma pedig lehajolva kivette a cipődobozt az asztal alól, és hanyag eleganciával behajította a csekket a többi közé. – most már aláírja, biztos, hogy aláírja, mama? Persze, majd… egyszer, talán. Igyekezzél fiam, mert másnak is kell a reterát!

–Sumákné és Pupákné a függönyt félrehajtva Irma elé járulnak. Pukedlit csinálnak és kisztihandra eléje térdelve kezeit csókokkal, illetik. Mi járatban hölgyeim? Szappant, törölközőt? Egy kulcsot, vagy két kulcsot? – ugyan, hova gondolsz drágám, a fogadóórára jöttünk! Méltóztatnál pár percet ránk pazarolni, megköszönnénk!– parancsoljatok, a polgármester szíve mindenki előtt nyitva áll. Drága bárónénk, ezennel szeretnénk a hétvégén rendezendő rongyosbálunkon bálanyának felkérni.– természetesen elfogadom, csak egyet áruljatok el, mitől lesz jótékony célú ez a buli? A Bangladesi árvízkárosultaknak gyűjtünk.

Irma nagy szemeket meresztett.
–Mér, itthon nem volt árvíz?– de, volt itt is, csak az nem olyan blikkfangos, valahogy jobban hangzik, hogy a „Bangladesieknek”, nem gondolod drágám? – Hát, nem. Itthon is van elég baj, gondoljatok a Tiszaháti nyomorúttakra, akiket, mint az ürgéket, úgy kiöntött a folyó a tavaszon. Azoknak adjatok inkább, azok közelebb is vannak! – meggondoljuk drágám, mindent úgy teszünk, ahogy te akarod! Van itt még valami. Szeretnénk neked a bálon átadni a kékharisnya rendet! Maga az üdvhadsereg tábornoka köti a térdedre,,,, szeretnénk méretet venni a bokádról?

–Mért éppen a bokámról?
–Azért, mert a szoknyából a hölgyeknek csak a bokája villanhat ki a középkori etikett szerint, és akkor láthatóvá válik a kékszalag, különben mi értelme lenne, ha a kutya se látná! Nemigaz Sárikám? De, igaz, helyeselt Pupákné és lehajolt, hogy mintát vegyen Irma bokájáról. Az egyik tartotta Irma felemelt bokáját, míg másikuk egy szalagot igyekezett a bokájára tekerni, majd gombostűvel megtűzni. Eközben Pupák és Sumák látva a háttal guggoló Irmát tapogató két nőszemélyt Irma segítségére sietvén nyakon csípik őket, miközben valamennyien a földre esnek, és ott hempergőznek. Irma karosszékestől felborul, ő is kapálódzik… Pupákné az őket ért inzultus hatására visítani kezd.

–Segítség, szatííír!
– Pillanatokon belül megérkezik a segítség. Elsötétül az előtér és a letépett függönyből, kibontakozik Samu, a nagyfejű kazánkovács alakja. Felemeli a két úriembert a grabancuknál fogva, kiviszi őket az ivóba, majd talpraállitja és két hatalmas pofonnal helyre teszi az önbizalmukat. Ekkor felismerik a szatírokban férjeiket az asszonyok és elkezdenek sipákolni.– juj! Mi a fenét kerestek ti egy kocsma nyilvános WC-jében ketten egy WC-ben?

– Ne bántástok őket, fogadóórán voltak nálam.– ja, az más, akkor meg van bocsátva!– lihegik lenyugodva a feleségek. Majd mintha mi sem történt volna, folytatják, ahol abbahagyták. Így fordulnak Irmához.– Drága jótevőnk, városunk védőangyala, Irma! Szeretnénk önnek átnyújtani egy meghívót a Kóbor macskák és Ebek karitatív szerveződésének alakuló ülésére. Egyben felajánlanánk önnek az egyesület díszelnöki tisztét.

Irma meghatódva elfogadta a felkérést és az ügy, halasztást nem tűrő fontosságát kihangsúlyozandó az asztal alól elővéve a cipődoboznyi csekkeket gründolásnak átnyújtotta a küldöttségnek.–fogadjátok el ezt a kis szerény felajánlásomat– hálásan, köszönjük, mindig is tudtuk, hogy mily nemes szív lakozik a mi bárónénkban! Hátha még a sziget eladását is előmozdítaná, ezzel biztosan feltenné jóságára a koronát. Felterjesztenénk Nobel Béke díjra, akár a Mária Terézia valagrendre is…. – Irma a meghatottságtól se köpni, se nyelni nem tudott, de azért a józan paraszti eszét sem veszítve el így szólt a felajzott hölgyekhez.– nyugodjatok meg drágáim, a sziget el lesz adva!

A kihátráló hölgyekbe belebotlik a kezében hatalmas kutyabőrt cipelő Emerich, alias Imre. Irma előtt megáll, s kis hatásszünet után karjait fiúi ölelésre tárva egy lépést tesz felé
.–Anyám!– Emerich, te itt? – Emerich lekuporodva anyja elé, térdeit átölelve, arcát ölébe fúrva így szónokol.– anyám, most a te kis Imikéd jött hozzád, nem az Ausztráliába szakadt rokon.
–Ha te úgy jöttél hozzám, mint a tékozló fiú, akkor mért nem az otthonomban kerestél fel?– Anya, annyi a teendőm, hogy még nem jutottam el hozzád. Sok a szervezni való. – mióta is vagy itthon? – három, vagy négy hete….– szép dolog közel egy hónapja, hogy megjött és bujkál az anyja elől. Nem mer a szeme elé kerülni, miért? Mi vagyok én leprás? A hivatalból kell megtudnom, hogy itthon vagy és áldásos tevékenységeddel ügyködsz. Mibe akarod belerángatni ezeket, a balfácánokat? – anya ez nagyszerű üzlet, mindenki jól jár vele.

–De, fiam, ha eladogatjuk a város tartalék földjeit, akkor később mit adunk el egy nagy horderejű vállalkozásnak, a Suzuki is érdeklődik a sziget iránt… hússzor annyit ígér érte, mint ti. Akkor most kinek az érdekét nézzem? Természetesen a városét fiam. Ne is haragudj rám, de én már csak ilyen vagyok, megkeményedett szívű vénasszony, de azért hűje én sem vagyok.

– Anya nagyon eltávolodtunk egymástól. Tégedet megmételyezett a szocializmus. Gyógykezelésre lenne szükséged, kiviszlek magammal Ausztráliába. El, innen ebből a fertőből.– igazad van fiam, fényévnyire vagyunk egymástól. Mig te az egzisztenciádat, addig én a szocializmust építgettem, de így van ez jól. Spongyát a múltra Mit akarsz még tőlem?– anya most az egyszer segíts nekem, nekünk: add el a szigetet a kft-nek! Itt írd alá az adás-vételiszerződést! Nézd, mit kapsz tőlem cserébe ajándékul?– mondja esdeklőn, és anyja kezébe nyomja a nemességét igazoló kutyabőrös dokumetumot. Irma átveszi és elindul befelé a női WC-be. Emerich kétségbeesetten szól utána.

– Hova mégy anya?
–Hova mennék, bemegyek a szemüvegemért…– nyugtatta meg Emerichet és behúzva maga mögött az ajtót kettesben maradt a kutyabőrrel. Rámeredt, megsimogatta, és suttogva megszólalt.– bocsájs meg nekem Dolfikám!– majd gyors, határozott mozdulatokkal miszlikekre tépte és lehúzta a WC-én. Aztán kilépett.

Emerich megütközve néz rá.– mit tettél anyám? – én semmit. Csak lehúztam a WC-én azt, papirost. Nem mondom jó vastag volt, alig tudtam széjjel tépni.– Emerichet az ájulás kerülgette. Így siránkozott.– tudod te, mit tettél, a múltunkat dobtad el magadtól. Dicső őseinket eresztetted le a WC-én! Megtagadtad a Bakfittyeket! Áruló, vén marha! Elárultad az osztályodat, tetves kommunista!-üvöltötte magából kikelve Emerich, amikor hatalmas, nagy lapát tenyerek ragadták meg vállainál. Két csárdás pofonnal helyre billentették a lelki egyensúlyát, majd a levegőbe emelve kidobták a nyitott kocsmaajtón.