OPETH: Megváltás



1. Koszorú

Megint befelé zuhanva
E változatlan rémálomba.
Sose elég
Megállni a feledés szélén.
Sötétségbe lépve
Befelé szivárog, hogy befedjen,
Lerántson engem a mélybe,
Egyszerre összekuszálva és romlásba döntve.
Régi emlékek.
Nincs szükségem rá, de tudni szeretném
A tragédiákat,
A falak mögötti történelmet.
Továbblépve lefelé
Ismerős gyermeknevetés
Disszonáns és elkésett,
Halott szemeik a távolba révednek.
Egy medence vizében nézem magamat,
Szellemmaszkot viselek.
Egész bőrömet bemocskolja
A rothadó föld és a férgek.
A végtelen éjszaka
Mindig megóvja
A tűzsivatagban vérző állatok
Mögött a csendesen ólálkodót.
Nincs feloldozás.
A halál tündérmese, nem más.
De csak víziók ezek,
Félnek tőlem.
Tisztán látom;
Füst száll fel a közelben,
Por lepi kabátom.
Összevegyülnek, hogy elátkozzák nevem.
Sápadt, izzadsággal borítva.
Szó nem marad.
Magányos intézője a halálnak.
Eltorzult hit saját magamban.
Emberi aratás lángol integetve.
A legfeketébb lapok most következnek:
Kifordult érzés valósággá válva,
Kapcsolódó álmokba foglalva.
Hátrafelé bámulva
Lelki hanyatlás – még mindig keresve.
Időbe fagyva
Gyászolják e halált – mind figyelve.
Engem hív.
A sivár dolgokat itthagyva – elmegyek.
Vége a keresésnek.
Jő a reggel.
Engem hív.
A sivár dolgokat itthagyva – elmegyek.
Vége a keresésnek.
Jő a reggel – visszatér.


2. Megváltás

Ködben lebegve
Fölkúszott az agyam üregeibe.
Nem kapott figyelmeztetést
Egyet se, egy életjelet se.
Sétálj velem, sose hagyj el.
Várd meg lelked szabadulását.
Mondd el, mi kell a szívednek,
Miközben a tengerbe fojtalak.
Hitetlenség nyitott csapdái.
Öklöddel arcomba karmolsz.
Nézz a szemembe, tiszta vagyok.
A te időd eljött.
Arccal lefelé a víz alatt
A mélységbe bámulva.
Szerelemtől halálig
Másodperceken belül
Elfelejted a megbánást
Az erőltetett hit közepette,
Folyékony celofánban
Levegőért kapkodva.
A könyörület a szememben
Az éjszaka árnyalata.
A bántó zajok, miket hallatsz
Egyre magasabbra törnek
És hirtelen eltűnnek virrasztásom közepett.
Emléked elfelejtem; csak a sebek, miket rajtam hagytál, maradnak meg.
Mindennek vége.
Elfelejtettem, miért is volt szükségem minderre.
A mélyben állva
Eltűnök a homályba.
Napokig otthon pihenek,
Várom az új betegséget.
Várom a pillanatot,
Magamba tekintek; őrület.
Mindig belül éget,
A lefelé vezető spirál sose ér véget.
Bűnbe vezettek,
És egy bűnös jótette szabadít meg.
A gonosz irányítja napjaimat,
És adja számba a szavakat.
Belém tölti lelkét
És eloltja az utolsó fényt.

A megváltás
Nekem van hátrahagyva.

A megváltás
Nevet rajtam.


3. Igazságos ítélet

Elveszem álmomban, túl mélyen.
Kihunyó Nap, mit tettem?
Eljött az, amire a legjobban szükségem van.
Itt semmi se maradt.
Vágd el a köteleket, fedd fel álarcodat.
Hagyd hátra az egybefonódottakat.
Elvesztem az irányítást, kilépek szerepemből.
Itt semmi se maradt.
Hagyd,
Nekem szánták.
Lelkemet feláldozva
Megfeledkezem a tanácsról.
Az idő múlását már nem követem,
Füstviharban elvesztem.
Szorongással várom
A megérdemelt igazságos ítéletet.


4. Az eltávozott barátokhoz


5. A mester tanítványai

Van hang, mely engem hív.
Van fény, mely rámragyog.
Van kétely, mely bizonyossá válik.
Van nap, mely még hajnalodik.
Van seb, amely gyógyul.
Van évszak, amely csak rám vár.
Van út, mely kanyarodik.
Van tűz, mely még mindig ég.
Egy betegség bennem él,
Folyamatosan taszít a vég felé.
A szükség erősebb,
Ezúttal még mélyebb.
Van béke, amit keresek.
Van szabadság, ami fontos.
Van fájdalom, ami soha el nem múlik.
Van eső, amely csak rám hullik.
Van álom, mely valósággá válik.
Van élet, amilyenről álmodom.
Van halál, amilyenre vágyódom.
Van otthon, melyet elhagyok.
Lélegzetem visszatartva várok.
Csak a pillanatok maradnak meg.
Mozdulok az elhagyott reményért,
A hiányzó barát hatása ez.
Válaszd el hitemet a testemtől.
Hagyj többért könyörögnöm.
Vedd el mindenem és ringass
Örökké tartó álomba.
Nyugtató révület, a színek elhalványulnak, majd eltűnnek.
Légies fény
Mutatja meg, mit tehetnék én nélküled.
Mozdulatlan jelenet.
Csak én, egyedül vagyok.
Elveszek mindent, amit tudok.
Téged figyellek, ahogy távolodsz.
Kihunyva,
Távozva,
Álom után vágyódva
Közelebb húzódva
Vezess át a halálba.
Minden átkozott álmomban,
Miket hátrahagytam
És minden ébren töltött percben
Várakozva fekszem.
Erővel elnyelt,
Az áramlat magával ragadott.
Minden kérdésemre választ várok
Amint próbára tesznek.
Ha egyszer elindultam a lejtőn, vissza nem nézhetek.
A legmélyebb űrbe merülve
Lakatlan kagylót hagy maga mögött kiürítve.
Járatlan utakra tévedek
Új otthonomat keresve.
Sivatag a szememben,
Terméketlen földek idebenn.


6. Mások fájdalma által

Engedd megízlelnem,
Engedd éreznem.
Tudnom kell, mi van benned.
Nincs szükség beszédre,
Csak hagyd, hogy megtörténjen,
Teljesítsd kívánságom, közbelépni semmit ne engedj.
Engedelmeskedj.
Még mindig a föld alatt vagyok, lent.
Vedd le ruhádat,
Engedd le hajad.
Ahogy mindig is, örökre egybefonódunk egymással.
Mondd ki a szót
És én elmegyek.
Ajkaidon nincs más, csak ügyem értelme.
Tehát a sötétség közeleg.
Vibráló, amilyen mindig is volt.
A virágok már elhervadtak
A lelkek telében.
Kint a parkban
Telnek a napok
És soha semmi nem változik.
Nincsenek ránk hatással.
Mindig is tudtuk
Hogy soha semmi nem változik.
Engedelmeskedj.
Még mindig a föld alatt vagyok, lent.
Egyedül a miénk.
A melegség által élünk.
Bentről kicsalogatva
A vértől függ életünk.
Csendesen
Suttogva
Költözz belém, szabadíts meg.

"Htaed otni yaw eht dael
Won resolc
Peels rof gnol
Gnivael dna
Yawa gnidaf

Tuohtiw Od Nac I Tahw
Em Gniwohs
Thgil Laerehte
Raeppasid Dna
Edaf Sruoloc
Ecnart Gnihtoos"



ŠCopyright: Pora, 2006. szeptember 1.