Az Eggyújasban vidáman zajlik az élet. Fizetésnap van, ilyenkor mindig nagy a forgalom. Az eszméletlen hangzavarban beleveszik a játékgépek és a zenegép zakatolása, sipítása. Vágni lehet benn a füstöt. A négyes asztalnál a megszokott társaság három illusztris tagja szopogatja műszak utáni megszokott sörfejadagját. Samu a nagyfejű, robosztus termetű kazánkovács széttekint az ivóban és magszólal.– gyerekek hörpöljük le, míg ideér a zúzapörkölt. Isznak.

– Egészségünkre! Gyorsítót kérjünk?– szólal meg a kis keszeg emberke Pubi az órás. Lófej megerősítve öntudatát helyesel – kérünk hát! Hé, csapos három lófingatót! Az ajtóban feltűnik a Tanár úr. Herélt svájcisapkáját zsebregyűri és elindul a négyes felé. Üdvözli a társaságot, leül, majd rendel ő is – Egy lófingató, korsó rendel, kiált a pincérnek, s üres tányérjára meredve, észbekapva, kiegészíti a rendelést– egy zúzapörkölt is, rendel! – kihozzák az italokat, a zúzapörköltet. Tanár úr nekiáll kikanalazni a zúzapörköltet, a többiek isznak. Az ajtóban megjelenik Kottafejű a kiselejtezett revizor. Izgatottan körbetekint majd a négyeshez lép.

– Hallottátok a szomorú hírt? Meghalt a Kádár… – ha meghalt, hát meghalt, eleget élt! Isten nyugossza békében! – dörmögték közömbösen sörükbe fojtva további, lelkük mélyéből felböffenő megjegyzéseiket. A tanár úr találta fel magát leghamarabb a beállott feszült hangulatba. Korsóját felemelve, majd az asztallaphoz koccintva harsányan felkiáltott:– igyunk az öregre! Isten legyen neki irgalmas! Proszit!

Lófej kiissza maradék sörét, az üres korsót az asztallaphoz koccantja, magaelé révedve kissé elgondolkodik, majd megszólal. – azért jó ember volt. Mert mi baja volt a melósnak? Semmi. Zabálhattunk, ihattunk, ami belénk fért. Harminc éven át nem hallottunk szrájkról, recesszióról, Trianonról, meg efféle marhaságokról. Zaba, pia, pofa súlyba! A fizetésből mindenre jutott. A takarékosabbja kis Trabantot, hobbit vehetett magának. Szerintem, még élhetett volna…

Pubi a keszeg órás szemüvege mögül Lófejre sandítva megjegyzi– tudjátok, akárhogy is nézzük az idő elhaladt felette. Most már vége a fényes szellők korszaknak, új szelek fújnak! Most jobbra kell hajolni, mert onnan fúj a szél. Ez majd kisöpri a keletről jött böjti szeleket. Tudjátok az a negyven év azért nem semmi volt! – Samu Pubihoz fordulva csendesen megjegyzi.

–Te Pubi ezt nagyon is érted. Iszen olyan voltál világ életedben, mint a szélkakas: mindig arrafelé fordultál amerről a szél fújt! Most nyugatra fordítod a tekintetedet… Mit vársz ezektől, a kapitalistáktól? Megváltást, hogy kihúzzák az országot a szarból? Tudod, mit mondok én neked: blattolom: ezek úgy megkoppasztanak bennünket, mint egy kopaszseggű tyúkot!–

Pubi megrökönyödve néz társaira– most, mér, mondjátok ezt, én mindig jó voltam, a rendszert szolgáltam…– te nem szolgáltál, te kiszolgáltál minden rendszert, maradjunk annyiban-vetette közbe a Tanár úr. – Te negyvennégyben levente voltál, utána AVH-ás, elhárító tiszt, ötvenhatban eldobáltad a ruháidat, egy gatyában futottál a lincselők elől… majd elsőnek léptél be a munkásőrségbe, most meg iparőr vagy az óragyárban. Áruld már el, tudsz te egyáltalán órát javítani? Kottafejű oldandó a feszültséget közbevágott

–Idefigyelj Pubi. Te mindig a jó oldalon álltál. Nem téged talpaltak meg, verték le a vesédet, tépkedték le a körmeidet, verték széjjel a heréidet! Hanem fordítva volt…– a körömtépést nem vállalom! A Kádárnak nem is tépték le a körmeit, kitalálták, hogy népszerűsítsék!– Egy kört!– emelte magasba hűvejkújját Samu és folytatódott az eszmecsere, míg kihozták az italokat. Samu így fordult Pubihoz.
– Ó, hogy a hóhér kösse meg a nyakkendődet! A sátán tépkedje ki a szemed szőrit, te pipamocsok! Örülj, hogy lyuk van a seggeden! Nem szeretnélek holnap nemzetőr ruhában feszítve meglátni! Húzd meg magadat a főrendészi poszton, azt mélyen hallgass a múltról, mert vagyunk még egy páran, akik emlékezünk… na, béküljünk!– emelte koccintásra poharát Samu, és Pubi korsójához koccintotta.
–Én is amondó vagyok, aki szarban van, az ne ugráljon! Húzza meg magát, azt pofa súlya.–Mondta Lófej, békítően s hatalmas, lapát tenyereivel úgy ránehezedett Pubi vállaira, hogy székestől belenyomta a betonba. Samu, a kazánkovács üres korsóját a levegőbe emelve egy kör, gyorsítót, meg sört rendelt, majd így folyt bele a beszélgetésbe.

–Nincs azon mit tagadni munkásőr, vagyok magam is, mint sokan a gyárból.–előtte meg pufajkás voltál-he, arról nem beszélünk?– vetette közbe Lófej–, de jó az emlékezeted, he, hát nem együtt húztuk fel a pufajkát ötvenhat után? Rendet kellett vágni az ellenforradalmárok sűrejében vagy mi a szösz! Pár embert elagyabugyáltunk, rend lett, aztán odaálltam újra a gőzkalapács mellé, mert, hogy munkásököl vasököl. Oda sújt, ahova köll! Te, Pubi mit tudsz felmutatni, meddig voltál te órás, se meddig! Én még ma is megpatkolok egy tojást, de nem bíznám rád a vekkeremet! Disszidáltál a szakmából! Proszit!

A beszélgetést az ajtóban megjelenő Primőr szakítja meg. Nyakát előrenyújtva, sarkain billegve megáll az ajtóban, körbekémlel, majd a négyeshez lép, s mint egy csörgőszarka elkezd rikácsolni.– Meghalt a Kádár! – néma csend, mindenki a poharába bújik. Primőr némán tátogni kezd ennyi éretlenség láttán,s a reagálástól mégjobban zavarba jön, ugyanis Samu fapofával dünnyögi feléje – ha meghalt, hát meghalt…nyugodjon békében!– Primőrnél leesik a tantusz és így replikázik – menjetek a fenébe, már tudjátok!– a tanár úr odahúz egy széket az ötöstől, helyet készítettek és maguk közé invitálják a zöldségest.

– Üljön be közénk Pista!– mondja neki a tanár úr, s Primőr közébök, ül.– na lesz itt mindjárt szeminárium, meglátjátok, ennek a csörgőszarkának be nem áll a szája annyit tud beszélni!– jegyzi meg Samu. Nem kell sokáig várni, az újabb gyorsítók sörök megérkezése után kinyílik a dumaláda. Primőr viszi a szót.– Azért én sajnálom az öreget, jó ember volt, hiányozni fog… negyven évig béke volt, gyarapodhattunk…
– Arra gondolsz, hogy egyesek, gyarapodtak ott a Fehér Házban? Tudtommal fiatalabb korodban te is mindig a pártházban sündörögtél: KISZ, Ifjú Gárda, MHSZ… mindenbe benne voltál, ahol leesethetett valami. Mi is a becsületes szakmád?
– Hentes.

–Én a Dolgozók Iskolájából emlékszem magára Pista, érettségire készítettem fel… Pálhalmán a Kömiben. Együtt ültünk valamiért. Én szemérem elleni vétségért, ha jól emlékszem maga meg sikkasztásért…– csődbe vitte a húsboltot!–jegyezte meg Samu.– spongyát rá, béküljünk!– emelte koccintásra seres kriglijét Kottafejű.– ne feszegessük a múltat, amikor előttünk áll a szép új jövő! Kitakarodnak a ruszkik azt miénk a világ! Proszit!

– És azzal jobb lesz, ha kimennek, te nagyokos? Majd bejön helyette a NATO. Már a szögesdrótot is lebontották a határon, hogy könnyebben jöhessek be a tankok, felszabadítani bennünket! Könnyelmű volt a Gyula, amikor elhúzta azt a vasfüggönyt!– vágott a lovak közé a Tanár úr.– Kezdődhet a nagytakarítás! Csak nehogy baj legyen belőle, mert ha a szeméttel kitakarítjuk az értékeket is, akkor mi marad? Ruszki megy NATO, jön. Mi meg maradunk nyakig a szarban. A hatalmas adóság fejében elrekvirálják az üresen maradt ruszki laktanyákat, reptereinket, csatlósokká minősítenek le megint, meglátjátok

– Európa legnagyobb állama leszünk, tizenötmillió magyar országa. Jugoszlávia szét fog esni, a csehek is, Erdélyt visszavesszük a románoktól. Lesz itt Amerika nem sokára! Meglátjátok, feljön a mi napunk! Berendezkedünk körkörös védelemre, és megvédjük ezt a kis tündérországot!– verte a blattot Pubi, az, ex katonatiszt.– Primőr az asztalra borulva hirtelen ríni kezd.– meghalt a Kádár…brühü-hü…beleőrült az önvádba. Halálra kínozta a lelkiismerete. – Ebbe a nagy sírás-rívásba lép bele Irma. Felkapják a fejüket a vendégek a féléve nem látott népszerű csapos hirtelen megjelenésére. Egyszerre kiáltják feléje – Mama, maga itt! Éljen, éljen, visszajött közénk a mi Irma anyácskánk…!Hozzatok gyorsan egy széket a mamának! Csapos vanyilia likőrt a bárónénak!– intézkedett a Tanár úr.

– Hogy vagytok gyerekeim, milyen az élet az Irma nélkül? Hogy bírjátok ki nélkülem?
– Milyen lenne, mama: szar, olyan, mint a sör hab nélkül, se íze, se bűze… nincs élet amióta maga itt hagyott bennünket. De, maga hogy van, meséljen, már mit tud maga csinálni a négy fal között abban a büdös panelcellában egész nap? – Semmit, tengődök. Ezért is jöttem vissza hozzátok.– júhhé újra beáll csaposnak? – azt azért nem vállalnám, könnyebb állásban gondolkodom…– kaszírnő lesz tán, mint hanjadanában, danában, esetleg vissza is kapja a bótot?– kíváncsiskodott Kottafejű, de Irma lehűtötte a kedélyeket.– nem eszik olyan forrón a kását gyerekeim! A kárpótlás be lett adva, megy a, maga útján, éppen ezért a legfontosabb most a jelenlét, birtokon belül maradás. Úgy könnyebben megy a dolog, ha a magaméba vagyok, ha Vécésként, akkor is.

– Ezt nem mondja komolyan, mama? Maga, mint vécésnéni! Rögtön lerakom a hajamat az asztalra! – rikkantotta Samu a kopasz kazánkovács.– Meg aztán hiányzott a kocsmai levegő, a részegjeim, a törpék, a Csöpi, ti gyerekeim…, hát ezért jöttem vissza! Itt vagyok, ragyogok, mint a fekete szurok, hatkor felveszem a munkát! – eszméletlen…–hápogott Primőr félrenyelt sörében fuldokolva– eszméletlen – hörögte Pubi is kifordult szemekkel. A tanár úr bedobott egy húszforintost a zenegépbe, aztán a Bazsamárira elkezdték összekapaszkodva vadul ropni a tápéi darudöbögőst.

A tanár úr fellépve egy hokedlire tósztot mondott.– Ledőlt a bálvány, meghalt a Kádár! Maga alá temetve az elmúlt negyven év mocskát, piszkát. Kisepertük a ruszkikat, a friss nyugati szél elfújta a szocializmus bűzét. Emelem poharam a mi Irmánkra! Proszit!– és a kórus rázendített. Teli torokból, tiszta szívből jövő örömmel fújták, hogy „Irma néni iszik most, éljen a barátság! Le, le, le, fenékig!”