A mágus szemét sóval opálozzák a szelek. Mondd,
te teremtetted az eget? Kagylóhéjporként ül meg
lelkében a tétova döbbenet. Hogy hitből nem szerzett eleget.

S ujjai közül savóként csöppen ki
a hatalom. Fókusz lobban az ingatag földre.
A köpenyegén kornyadó rózsaszirom,

rézibolyák, homálytulipánok: nem evilági
kincsek. Barázdákon kúszó, ásító ráncok.
Csak ődöngését látja a sok renge rönknek.

Hogyan teremtetted istened? Ha fénygomolyt
láttál az égen: dalokat morzsolt-e ajkad;
vagy álltál-e már úgy a szélben,

hogy benne mások szavait is halljad?
Ha álmodtak a kövek, s dallamuk
érintetlen húrt nem hagyott: ébredt-e részvétre vén szíved?

2006-06-15