Szürke szelek, nem szerettek...

A tenger, úgy érzed, végre befogad.
Lenvásznadat nyaldosó hullámok fogják közre;
mivégre volt ily vízkék szemed?

Átmosódsz csendesen, szótlanul,
vágytalan- a legbékésebb káosz ölel.
Egy bárd dalol egy halászcsónakon.

A zúgás és a dallam szekvenciákat penget;
megnyugszol, szemed csukva. Ultramarinkék
rózsák gabalyodnak a hajadba.

Távolabb, a parton monolitok: a gyásznép.
Albion sarjai. Könnyeket nem ont a homok,
monoton beletörődés kánonját zsongják a szívek.

Vasba csorgó türkiz: téged kóstolgat a zúgó csend.
A tér lényege elveszett. Albatroszok tévelyegnek
s a távolban nem tisztulnak az egek.


2006-02-19