OPETH: Kísértő álmok



1. A romlás szelleme

Anyám szelleme.
Itt időzik a halál,
Szellem anyám ágyán.
Fekete fonatok a párnán
Egészsége körvonalai.
Eltorzult arccal néz rám.

A romlás szelleme
Mellkasában ragadt meg
Figyelmeztetésként, mit senki se hallott meg.
Tragikus barátság
Mely a ködben köttetett.
Mérget kotyvasztva hiteget.

A gonosz feltörte a földi burkot,
Megjósolva, hogy ő lesz az.
Reményt lehelt a szobába és azt mondta:
„Élned kell még, mielőtt fiatalon meghalsz.”

Lent tartja
A sötétség folyama.
Bürök az isteneknek.
Halványuló ellenállás
Fojtja el a gyengeséget.
Belső fény szivárog.

Út a sötét ismeretlenbe
Kígyózik egyre feljebb.
Sötétség az oldalán
Szólt hozzá, elhagyván.
Felszentelt vadász várja,
Hogy minket a mélybe taszíthatna.
Hívására ébred,
Karjaiba hullik.
Kialszik életének fénye
Egy hűséges szolga szabadságáért cserébe.

Józan suttogása idővel
Elnyelte hangját, bemocskolta nevét.
És mint egy naplóban a megjelölt lapok
Minden tisztának látszott, ami folttalan volt.
A mindennapok zavaros beszéde:
Miért is kell mindenképp élnünk?
Mi tiszta, és mi van homályban, döntsd el te;
Mit kell adnod és mit kell elvenned.

A romlás szelleme
Egy szent zavaros előérzete.
Szent kincsek őrizője,
Szent szajhák őrizője.

A szerettet fiút látni,
Ahogy a jövendő miatt kétségbe esik.

Ha valaki elfojtaná az áradatot
És minden megváltozna
A meggyőződés megállna-e
Az igaz árnyékában?
Agyad réme
Hív, hogy menj,
Ellenszegülve az elfeledett igazságoknak,
Ahol az áldozat a préda.


2. A kutyák csaholása

Kutyák csaholását hallom a távolban,
Hallom, ahogy pusztítanak.
A Föld szörnyűséges, üldözött sakáljai,
Ördögi szörnyek; az erdőket járják,
És várnak.
Jóakaróik maguk mellé ültetnek.
Minden, amit utálsz magadban, benne megleled.
Megdöbbentő szerzet,
Nem bírod róla levenni szemed.

Szavai, mint legyek,
Mint valódi rovarok, hemzsegnek.
Eltemetett álmokból lakmároznak
És bőrödre romlást hoznak.
Szemei sötéten villognak,
Keresztülhasítanak és megbénítanak.
Felfedi titkaid,
Ellenségeiddel szembe kényszerít.

Szája egy örvény.
Elnyel zűrzavarába.
Becsap egy hamuból való segítő kéz,
Melyet hamis rémülettel nyújt feléd.
Ország a teste.
Városai halottak és kétségbeesettek.
A barátok ellenségekké váltak, képtelenek megtisztulni
A bűzlő halál felszálló ködében.
Minden, amiben hittél, hazugság.
Mindenki, akit szerettél, halott már.
Tehát benne vigasztalódsz
És egyre erőszakosabbá válsz.
Többé nem harcolsz igazságodért.
Sose okoznál kárt másoknak.
Nem tudnak rólad.
És a jelentéktelen események hálójában
Te vagy minden, ők nem számítanak.

Mély pocsolyába fulladva
Az elmúlt vágyakkal.
A pocsolya legmélyén
A megfojtott vágyak veled vannak.
A halottról mondják:
„Az idegen romlott ajkai az övén pihennek.”

Gyászba burkolódzom.
Minden, amit szerettem, összeomlott.
Bárkinek odaadnám magam,
Bármilyen hibát elfogadnék.

Túl gyenge vagyok, hogy ellenszegüljek
A horrorral vibráló feszültségnek.
Megtalálván a száműzöttet
Egy bábura hárítom idegességemet.
Végtelen méreg folyik ereimben,
Az egykor tiszta szándék most halállal szennyezve.

Hideg, nem emberi érintés.
Minden ébren töltött órában
Álomra várok, hogy megszabadítson.
És már hívnak
Percről percre hangosabban.
A kutyák csaholása
Visszahív otthonomba.


3. A pocsolya mélyén

Békés napok kísértő éjszakáin
Hangja sercegésétől nem tudok aludni.
A természet gyászt hozott belém,
Az változtatott szellemmé.

Akaratlanul eretnekségbe döntöttek,
A felszín alatt végtelen üresség lebeg.
Szánalmasnak tartod azt,
Hogy vezetőnek gondoltam magam.

Reménykedsz, de
Csak ábrándot kergetsz.
Amíg az akadályokat rombolom kétségbeesetten,
És a halált dicsőítem
Elvesztem szívemből a szeretetet
Egy holokauszt emlékhelyen.

Rokkant test átlátszó bőrt viselve,
Belül a hanyatlás füstje.

Mester

Erősebbé tesz egy káprázat,
Amíg halvány, romló hússal vagyok bevonva.
Többet áldoztam fel, mint amim van,
És bánatom a pocsolya mélyén hagytam.


4. Bűnhődés

Eltűnik a köd, amely körülvett,
És elhomályosította szemem.
Hirtelen, többé már nem fáj
Elfogadnom helyzetem.

Kelő Hold, és a bőröm úgy hámlik,
Mint még soha.
Hirtelen nem tudom igazolni,
Amivé váltam.


5. Ábránd/Tarka erdő

A fák között
Mezőket elhagyva,
Távol az otthontól,
Mögöttem csaholva
Hallom a kutyákat.
Falka üldöz, hogy megtaláljon.

Egy betegség
Hozzám vezet.
Ha átkozott vagyok,
Mindjárt meglátod.

Kutatva a sötétség
És üresség után
Elbújok a Nap elől.
Sose pihenhetek,
Sose lehetek nyugodt.
Semmi se köt ide, tehát futok.

Elesik valaki.
Gőzből való kezek a sarlót elengedik.
Őrült megbánás,
A halál eszközei előttem.

Mindent elveszítesz, hogy egy kicsit megments.
Helyzeted igazolja ezt, tehát megteheted.
Bocsásd el démonaid,
Ahogy a halál tréfává válik.
Te vagy a nevetség tárgya
Az abszintosok számára.
Vallomások a szádba adva,
Rég eltűnt láz jelenik meg újra.
Éjszaka reménytelen,
És a gyenge fényben
Imádságtól függve él,
Elhagyott utakon jár,
Hogy megtalálja a remény egy magvát.

A fák azok.
Rohadt pép bennük, sose lesz jobb.
Forrásomból gyökereikkel lopnak, szipolyoznak,
Fáradt ágaik a fény felé nyújtóznak.

Hamis tettetés az egész.
Tarka erdő
Életre szóló megváltást kér.
Ahogyan egyedül meghalnak,
Oldalukon senki,
Megbocsáttatnak?

Erős elhatározás
Mérgezi a lelket.
Odabenn bilincstelen fenevad
Korlátlan hatalmat szerez.

Az erdők tűzzel égnek.
Élettelen testek szanaszét hevernek.
Haszontalan, megfeketedett maradványok
Halotti mágián hamvadnak.


6. A jólét ideje

Megtaláltam a módját, hogy megtisztuljak fájdalmamtól
És a láz, mely kínzott
Örökre elhagyott.

Ablakomon kinézve
Úgy tűnik, felismerem
Ez elhaladó embereket.
De egyedül vagyok,
Távol otthonomtól
És itt senki sem ismer.

Még sose búcsúztam.
Sose beszélhetek már mással?
Napjaim sötétségben telnek,
És várakozással töltöm időmet.
Ha egyszer biztos leszek magamban, újra felemelkedek.


7. A nagy szellemidézés

Felség
Alázatos szolgád vagyok,
Töltsd magad
Belém.

Hatalommal kormányzol.
Néhány mártírt feláldozol.
Taszíts le
Engem a földre.

Oltsd szomjúságom
Örökkévaló gazdagság által.
Pogányság béklyója
A nyakamban.

Istenkáromlás
Költészetünk is.
Ismered az aljasság
Hangjait.

A gonosz szemeit
Bűnöseire emeli.

A sátán kezei
Falkáját összegyűjti.
Halottszín lovas
Kutatja a Földet.
Suttogott szellemidézés;
Egy hit éled meg.
Fojtogató kéz tapogatja
Torkodban az ereket.

Parancsait szádba adta.
Mint uralmi rendelet.
A bölcsesség leple alatt
Vet a gyűlölet hullámokat.

A bosszú beoltott magvai,
Az erőtlenek bitorló szemei,
Királyságába vezető ösvény integet
A ködben.

Mondd meg, miért
Veszik el a szeretet
Vágyaid
Fényében?

Szólítsd nevem,
Enyhítsd fájdalmamat.
Tisztítsd a ködöt
Mi fejemben ragadt.


8. Évekig elszigetelve

Egyfajta vágyakozás támad bennem,
Ahogy Rosemary levelét olvasom.
Őszintén ír,
Az elveszett évekre emlékezve.

Elszigeteltségben
Szerelméről emlékezik meg,
És ahogy ezt írja:
„Egyedül halok meg”
Tudom, szenvedett.
Itt egy fontos részlet figyelhető meg,
Ahogy tolla a lap szélére csúszott meg
Foltot hagyván
Szerelme neve mellett.
Tudta, hogy elment.

És az elszigeteltség
Maradt csak meg.
„A bennem lévő sebből elvérzek,
Hogy szerelmemmel együtt pihenhessek.”



ŠCopyright: Pora, 2006. szeptember 5.