5.
A Kurta kocsmában édeskés, bódult illatú füstfelhőbe burkolózva zajlik az élet. Az egyik sarokban a kártyások verik a blattot. A másikban a kecskefarmos cigányok alkudoznak Dikónéval a kecskesajt esedékes áremeléséről. A többi asztaloknál pedig cigányok, magyarok békés poharazgatás mellett politizálnak.

A ferbli tétje már régen nem az állandóan inflálódó Forint, a játék már nem is aranytojásokban folyik, hanem hallucinogén golyócskákban. Vitya a golyókká préselt Datura port a legildomosabb helyen a falu kocsmájában próbálta ki. Mondhatni, akkora sikerre nem számított, hogy még hetedhét országba is eljusson a híre, de eljutott. Gyanúsan jól öltözött, nyakon, karon, csuklókon, fülben két-háromkiló fuxot hordó barna bőrű úriemberek szálltak ki és parkoltak le a Kurta kocsma előtt Mercédeszeikből, hogy beóvakodva a kármentő melletti asztalnál ülő Vityával sutyorogva vad alkudozásba kezdjenek.

Aki egyszer belekóstolt a bódítóan ajzó csodapilulákba, az hamar rászokott a szeszes változatára is. Rájöttek, ha Datura elixírt isznak a pilulákra, színesebben, látják az egyre jobban beszürkülő magyar világot. A feketepiacon az arany árával vetekedett a pilulák ára. Már egyes szemfüles dillerek egész Közép Európába elkezdték teríteni az árút. Mivel még a hatóság nem ébredt fel, és nem volt droglistára téve, a határon szöllőcukokának álcázva lédig, tizkilós, ömlesztett csomagolásban simán átengedték.

A befolyt eszméletlenül sokmilliós jövedelemből úgy húzta fel Miska Vitya kacsalábon forgó palotáját, mint a villám. Pénz nem számított. A két cigányfiú szerőit adoptálta és titkári beosztásban személyi szolgálatra szerződtette őket. Nappal titkár, éjjel szexpartner. Ez volt a hibrid fedő foglalkozásuk. Nagyon jól kijöttek hármasban. Tulajdonképpen testőr, titkár, és táskavivő munkakörbe vette fel őket. A sexeszelés az külön premizálási kategóriába került. Ugyanis az éppen soros aktus után azonnali kézpénzfizetéssel honorálta őket, a szerint mekkora teljesítményt nyújtottak. Már annyira kimerítették a Káma Szutra minden pozícióját, hogy régen áttértek a gruppenszexre.

Míg Vitya csendben kielégítette a dillerek igényeit, addig a kártyázók igencsak vad csatákban nyerték el egymástól a csodapilulákat. A kecskefarmosokkal alkudozó Dikóné pedig, a külön az ő számára készitett tubákból csippentethetve orrába gyömöszölve szippantgatta nagy, és kéjes tüsszentgetések közepette a Datura port. Karcsibácsi, a kocsma ura maradt, a csak az ő számára Datura levelekből sodort szivaroknál. Hatalmas, mámorítóan bodor füstfelhőket eregetve tette a dolgát.

Az egyik középső asztalnál ülő Börcsök gátőr, a Bábé, Krapaj és Yeti a világ dolgait feszegetve ízekre szedték a napi politika eseményeit. Éppen a megszorító intézkedéseket taglalták. Yeti vitte a szót.
–Emberek, meg kell értenetek, hogy másképpen nem megy! Az ország becsülete forog kockán, a magyarság szavahihetősége. Borotvaélen táncol a kormány Brüsszelbe készülő küldöttsége.

–Akkorát fognak bukni, mint a Rottenbiller–jegyezte meg Bábé hegyeset sercintve a kocsma kövezetére, majd akkurátusan eltaposta a nikotinos, sárgásbarna, bűzös nyálat. Komótosan a dóznijáért nyúlt. Kikattintotta és egy csodagolyócskát kicsippentve belepottantotta Datura Elixíres poharába, majd lassú kortyokban nyelkelni kezdte. Szemei befelhősödtek a kéjtől. Börcsök nem hagyhatta szó nélkül és beszólt Yetinek.

–Idefigyelj te köztisztviselő! Hallom a rádióban, hogy kihúzták alólatok a sámlit: megszüntették a tizenharmadik havi fizetéseket.
–Na, látod, mi erről simán lemondtunk! A köztisztviselői kar ajánlotta fel. A miniszterelnök überelte és nem veszi fel a havi fizetését se!
–Nagy csoda, marad még neki elég tejbe aprítani való! De mi lesz velünk közalkalmazottakkal? Úgy hallottam megtizedelnek bennünket! Lapátra teszik a közszolgák nagyrészét! Mi lesz velünk, a kilenc gyerekkel, ha elterelik a Kurta patakot, eldózerolják a gátat. Mehetek kecskepásztornak a Krapajékhoz!

–Nálunk mindig lesz helyed testvérem!–zárta rövidre a panaszáradatot Krapaj, gátat emelve a felböffenő keserűségnek. Igyunk erre Börcsök bátyám! Egészségünkre!–biztatta önmagukat és belekapaszkodva a Daturás korsóba nyeldekelni, kezdték a bódító nedűt. Ettől mindjárt rózsaszínbe látták a világot. A az adrenalin szintjük emelkedésével egyenes arányban nőni kezdett a libidójuk is.

A másik oldalon ülő józanabb gondolkodású polgárok keserű söreikbe fojtva bánatukat egyre vészterhesebb hangon kezdték sorolni panaszaikat, Tiborcot is túl licitálva.
–Emberek, ezek lehúzzák rólunk még a gatyánkat is.
–Nem kell azt lehúzni Lajos, mert gatyamadzagra sem telik ezután. Oszt leesik a magától is. Fújhatják az adószedők a seggünket!
–Engemet taccsra tettek az EVÁ-val. 15 ről 25%-ra emelték az adómat sec-perc alatt. Hát lopom én a pénzt? Az lesz a vége, hogy lefaragom a napszámotokat.

–Na, álljon meg a menet Lajosbácsi, ezt nem teheti velünk. Húzzuk az igát magának tisztességesen. Soha meg nem loptuk, aztán maga meg csak igy, egyet csettint és lecsípi a bérünket? Nem igazság!
–Mit tehetnék. Az állam kilopja a zsebemből a pénz, én meg tovább hárítom! Nem járhatok rosszul, mert szemét az állam a kisvállalkozókkal szemben.
–Mé, nem az államon üt egyet? Tagadjon el a bevételből annyit, amivel megemelték az adóját! Nincs magának könyvelője?

–Volt egy, de most éppen Pálhalmán üdül és eszi a rabság keserű kenyerét. Adócsalásért ül a szerencsétlen, pedig jót akart. Minden kuncsaftjának jót akart.
–Ez az, a jóemberek ütik meg a bokájukat! A síbolók meg lefölözik a hasznot! Élvezik a dolcse vitát! El kellene törülni az államot! Az Unióba nincsennek határok, akkor minek állam. Csak púp a hátunkon! Én az összes köztisztviselőt leváltanám és elküldeném őket, markot szedni, szöllőt kapálni a Lajosbácsihoz éhbérért! Majd megtudnák a magyarok istenét!– éktelenkedett Keszeg Ábel.

–A baj nem itt kezdődik emberek, hanem ott, hogy senki sem akar rajtatok kívül dolgozni. Büdös a népnek a munka. Úgy menekülnek előle, mint ördög a tömjénfüsttől. Seftelni, becsapni a másikat, ügyeskedni, ravaszkodni… ez a módi járja!–tirádázott éppen Lajosbácsi, amikor elsötétült a bejárati ajtó és hatalmas, ölestermetű kommandósok lepték el a kocsmát. Céltudatosan Yetiék, majd Vityáék asztalához léptek. Felkapták Vityát, meg a Yetit mint a pelyhet és máris vonszolták őket kifelé. Mindkettőt bedobták a feketeautóba és irány a főváros.

A kocsmatöltelékekben megállt az ütő. Mikor magukhoz tértek döbbenetükből mind egyszerre próbált beszélni. Úgy dongtak, mint a mérges darazsak, amikor belenyúltak a fészkükbe. A hangzavarból leginkább a következőket lehetett kiszűrni.
–A szentségit, mint a Rákosiék! Ávós módszerrel: zutty, be az autóba, aztán meg sem állni Kistarcsáig, vagy az Andrási útig! Eszméletlen, visszafordult a világ kereke emberek! Ma ők, holnap mi leszünk soron….

A kocsmát dermedt csen ülte meg. A kártyások is elhallgattak, s mélán meredtek a leosztott lapokra. Karcsibácsi mentendő a helyzetet egy marék, bódító port szórt a légkondiba. Ettől aztán megtelt a levegő hallucinogén anyaggal. A kocsmázók mélyeket szippantva az ájerből a hetedik mennyországba érezték magukat. Szemeik előtt rémképek vonultak el. Látták magukat a május elsejei felvonuláson menetelve harsányan énekelni. És máris felhangzott a jólismert mozgalmi dal:” Vörös Csepel, vezesd a harcunk! Váci út felelj neki! Nem fogunk pusztulni éhen, hogyha isszuk a Daturát! Hely!” Aztán felugráltak az asztalok mellől és összekapaszkodva eljárták a Tápéi darudöbögőst. Karcsibácsi pedig lehúzva a kármentő rácsát, zárórát csinált.