4.

A küldeménynek soha nem várt, frenetikus sikere lett. Éppen aznap tett udvariassági látogatást a miniszterelnöknél az Unió soros főtitkára. A gazdaság gatyábarázásának kimunkálásán fáradoztak, mert sehogyan sem akart megfelelőre sikeredni a konvergencia terv. Márpedig, ha nem sikerül a gazdasági életet stabilizálni, akkor lőttek az Euró övezetbe való bekerülésnek. Vészesen közelgett a Brüsszeli Parlamentbe való benyújtása. Ha, nem fogadják el,az felér egy második Mohácsi vésszel.

A négyszemközti munkaértekezletet a lélekvidámító Daturával próbálták kellemesebbé tenni. Így hát aperítívként egy pohárkával kínálták ő exelenciáját. Lehöpintette, cuppogott és szemei máris különösen kezdtek csillogni, mint a bagómacskának. Aztán következett volna a feketeleves, ami azonban elmaradt. Annyira belemerültek a poharazgatásba, hogy szinte el is feldkezett a dorgálásról.

A raportra berendelt Pénzügyminiszter, jegybank elnök csak tátogva szorongatták az aktáikat hónuk alatt. Az időközben izzadva befutó Számvevőszék Elnöke sem tudta mire vélni az iderendelés okát, ha rájuk sem hederintve egymás vállát veregetve kacarászik a két személyiség. Az Unió elnöke, csak így, per Feriként szólongatta a miniszterelnököt, amit ,az rókamosollyal nyugtázva újabb adag Daturával honorált.

–Rá se rántsatok, semmi gond amig engemet láttok. Addig biztosan nem fogjátok bevezetni az Eurót, utánam meg az özönvíz! Hehehe… Lehet eső, lehet sár: a konvergencia tervezeteteket vagy elfogadják, vagy nem. Rajtam ne múljék, de tudjátok nekem is csak egy szavazatom, van a Parlamentben.
–Könnyen beszélsz exeleciás uram, neked hamar lejár a féléved, de én most kezdtem a második ciklusomat. Fejemet akarják venni a szigorításokért, amibe az Unió belehajszolt. Nekem kell elvinnem a balhét. Szóval, ha jól számolom, hamarosan, még a ciklus lejárta előtt nullára íródik az ország vagyona. Igaz-e számvevő uram?– vetette homályos tekintetét a Számvevőszék Elnökére. Az nem tudva mitévő legyen, mármint, hogy sírjon vagy nevessen ezen az őszinte kitárulkozáson így siránkozott.

–Miniszterelnök Úr: minden mozdítható és mozdíthatatlan vagyontárgyat kiárusítottunk az országházon és a Gellérthegyen kívül. Az Unió a gatyánkat is lehúzta már. Nincs mit lenyeletni a néppel, nem hisz már nekünk.
–És az Operaházzal mi lesz? Csak nyeli a pénzt! Azonnal bezárni!
–Egy éve bezártuk. Kuplerájt rendeztünk be az épületben az arab olajmilliárdosok számára. Hozza a pénzt szépen az óta is.
–Találjatok ki valamit! Vagyonadó, házadó, kémény és ablakadó, mit tudomén mi van még a tarsolyotokban? Csavarjátok meg a lakosság tökeit! Sajtoljátok ki belőlük, amit lehet!

–Uraim, már a maszlagot okádja ki a nép, amit megettünk velük, a hazugságaink varangyos békáit! –kontrázott a pénzügyminiszter is. A miniszterelnökkel nem lehetett bírni, akkora jókedve kerekedett az aperitívtől. Így hát asztalhoz invitálta a minisztereket és itatni kezdte őket is, hagy oldódjék a stessz bennük. A széles jókedv eluralkodott mindenkin és így kiáltott fel ő exelenciája: –magyarok, ez az életelixír fog benneteket kihúzni a szarból! Máris kiadom a parancsot gazdasági szakembereimnek, hogy szervezzék meg tízmillió palack azonnali beszerzését palackonkét 1000 Eurós bekerülési árért. Ezzel kiigazíthatjátok az államháztartási hiányotokat! És akkor, biztos elfogadjuk a tervezeteteket. Van rá két hónapotok. Addig leszállítjátok az elíxreket, mi átutaljuk a pénzt, ti pedig befizetitek az államkasszába.

–Titkár úr, azonnal jegyzőkönyvbe venni, szerződéseket előkészíteni!– adta ki melegében az utasítást a miniszterelnök, majd lecsillapodva hívatta a kereskedelmi minisztert. Az sietve jő.
–Parancs miniszterelnök úr!
–Pacsmalagi úr, hogy állunk ezzel a világmárkával, mennyi van készleten? Egymillió palackra lenne szüksége az országnak azonnali szállításra. Remélem, már levédettétek, mint Hungarikumot?
–De, miniszterelnök úr, azt sem tudom, miről van szó? Mi ez a lőre, amit le kellene védetni? Különben is az OÉTI reszortja. –a miniszterelnök rámeredt és azonnal magához rendelte az OÉTI és a Szabadalmi Hivatal vezetőit az összes iratokkal együtt. Mire megérkeztek, már az időközben beitatott reszortos minisztereknek is fülig ért a szája.

–Nos, uraim, hogy is állunk a bejegyzésekkel, az Uniós mintaoltalommal és a Hungaricummá nyilvánítással?
–Hát, azokkal állunk, álldogálunk–dadogták gyanúsan laposakat pislogva, mint a kisdiák, akik rossz fát tett a tűzre és körmösre nyújtja az ujjait.
–Szóval, hagy halljam, készen vannak az okmányok?
–Uram, csak félórája iktatták a kérelmeket. Nem volt idő elbírálni!
–Na, akkor tegyék ide elém őket,szépen,sorjában. Majd én aláírom. –és aláírta az okmányokat. Diadalmasan végignézett rajtuk, beléjük diktált egy-egy vizespohár Daturát, majd közölte velük hogy ki vannak rúgva. Az utolsó palackot is felbontották már mire eljött az este, a munkavacsora ideje.

Igen ám, de a jókedvcsináló, fickósító elkezdett bennük dolgozni, és a bíborlábzsák, követelni kezdve a jussukat, már, már egymás meghágását fontolgatták. A miniszterelnök utasította a személyi titkárt, hogy azonnal szervezze meg a díszmunkavacsorát a Ritz szállóba. Az elnöki lakosztályba már az odarendelt örömlányok várták az illusztris vendégeket. Mondani sem kell, hogy egy kocsirakomány minta palackkal tért haza az Unió főmuftija, melyekkel azonnal megkínálta reszortos minisztereit. Az italnak frenetikus sikere lett. Alig várták az első szállítmányok beérkezését.

Közben idehaza azonnal államérdekké nyilvánították a Datura elixír gyártását és Kurtafát biztonsági gyűrűbe zárták. Rosszabb volt, mint a karantén. Egy madár sem repülhetett be, egy lélek sem mehetett ki a faluból amig Vityáék le nem, gyártották az egymillió palackfickósítót. A meózást és a nemzetiszalagos címkézést külön fegyveres őrök által őrzött palackozóban végezték. Egy hónap alatt leszállították a kontingens és a kormány felmarkolta a tízmilliós Eurós vételárat.

Az ország fellélegezhetett volna. A kormány átverte a konvergencia tervezetét a törvényhozáson. A képviselők kénytelen kelletlen lenyelték a békát. Minden áron meg kellett erősíteni a Forint árfolyamát. A tízmillió Euró nagyrészét Forintvásárlásra kellett volna költeni, de hogy nem, hogy-hogy nem a pénz ilyen-olyan csatornákon a honatyák zsebeibe vándorolt és a bankok titkos széfjeiben landolt. Újabb sarcot kellett kivetni konvergencia program megtámogatására és a Forint felvásárlásra. A nép hőzöngött, már-már lázadással akart nyomatékot adni haragjának, amikor a honatyák begyulladtak és összedugva a fejeiket válságstáb azonnali összehívását kezdeményezték. A miniszterelnök felajzott bikaként dúlva-fúlva járt körbe-körbe, de semmi okos megoldás nem jutott eszébe.

A válságstáb háromnapja ülésezett étlen-szomjan az országház toronyszobájába bezárva. A kulcsot a miniszterelnök kidobta az ablakon, a Dunába, befalaztatta a bejárati ajtót, hogy senki innen ki nem mehet, amig döntés nem születik. Veszettül nyakalták a Daturát, de az eszük kereke csak nem akart forogni, ellenben a libidójuk már ágaskodott és annyira felajzódtak, hogy egymás altestét méregették sóvár tekinteteikkel. Ekkor a miniszteri titkárnak remek ötlete támadt. Így fordult a miniszterelnökhöz.

–Miniszterelnök Úr! Hívassuk ide azt az ukrán illuzionistát, hátha eltudja bozseválni a népet, s örömmé változtatni a keserű dühöt bennük.
–Igazad van, szalasszatok egy futárt Kurtafára és hozzátok rögvest a színünk elé azt a Kuzmicsot! Ha ezt a csoda varázsitalt prezentálni tudta nekünk, amitől úgy felajzódtunk valamennyien, sőt Európaszerte, mint a kinigli nyulak, akkor arra is kiagyalhat egy megoldást, hogy megfordítsa bennük az indulatokat!