A hiány, a magány, az élet, s a Halál,
Fekete lován, megérkezik.

A hiány örjítő magányának elfeledett leplei előtt,
Az üvöltésektől megfakult kristálycsillámok között,
A reszketés könnyei, melyek találomra nem válogatnak,
Hervadt párás sóhaj szirmocskák jövőket állogatnak,
De mi a hiány örjítő magányának elfeledett leplei előtt kuporogva,
Az álmok mögött, a didergés szigetei, és a csillagok fényeiről tanakodva,
Az álmok falai mögött, találtunk ketten egy életet,
Vérző szerelemmel belevetve magunkat mikor a kényszernek vége lett,
És csak zuhantunk a fájdalmak völgyébe kézen fogva,
Rémületes pillantást vetve homályos múltunkra.

Elölről jajveszékelés, hátulról a bánat,
Kéz a kézben, mikor tündércsókra gömbölyítetted szádat,
De mielőtt elértelek volna, közbeszólt a Sóhaly Király,
S egy rémálom libben tova, benne minden hibám,
És már el nem érlek soha, kezed kezemben, de te már messze vagy,
Esős ereszeken lépkedve könyörgöm, el ne hagyj,
Pedig tudom már késő, elvesztettelek,
Isten hát véled, szép kikelet.

Hát megérkezett a Halál fekete lován,
Mikor hullámok nélkül eveztem, az élet taván.

2001.05.08