Valaha, nem is oly régen
Haja fekete volt, mint az ében.
Alakja erős, szeme szikra,
Szája szegletén ott csücsül a móka.

Mára haja kifehéredett
Próbára tette az élet,
De kedve még előcsalható
Főleg, ha unokáiról van szó!

Becsületesen élt és él,
Mindig hisz és remél,
S ki így él, soha sem szegény,
Mert szeretete bennünk is él!