Tükrömbe kíváncsian belepillantok,
Robbannak százfelé a szilánkok,
Arcomat szabdalja, vér serken,
Szemem világát majd... elvesztem,
Utolsó erőmmel mégis ránézek,
Egy vérző arc néz farkasszemet...

Majd az arc csúfolódik,
Nyelvet ölt, eltűnik,
Véres pofája elolvad,
Vérrel keverten megalvad
A szilánkokon megmarad,
Hogy rémülten elájuljak...

Felébredek, mégis fáradtan,
A tükör félig romokban- mégsem álmodtam,
Arcomhoz félve nyúlok,
Érzem, bordó nedvemtől ragadok,
Lám, valóban megtörtént,
Nem hazudott a tükörkép...

Csíp, mardos, fáj iszonyatosan,
Egész arcom romokban,
Elborzadva nézem a kezem,
Vérben úszok kegyetlen,
És valami furcsát észlelek-
A világ félig elsötétedett...

Minden üvegdarabot kitépek arcomból,
Veszettül üvöltök a fájdalomtól,
Remeg a kezem, remeg a testem,
Mégis kegyetlenül tépem,
Könnyemmel keveredik vérem,
És még egyszer a tükörképem nézem...

(Félig vak, undorító lény,
Rosszallóan reám nézvén
Megszólal, hangja recseg
Nem értem, mit fecseg)
-De EZ nem én vagyok!-
Ismerem fel, de ő csak egyet felel:
"Akkor is az enyém leszel!"

Kinyúl a tükörből, arcomba markol,
Hosszú körmeivel sebeket karmol,
Egy hosszan elnyúló, állati ordítás,
Csak ennyire képes gyenge lelkem,
Hatalmas erővel magához ránt,
Tehetetlenül gyötrődöm tovább...


(Vége az első résznek)