Mint árnyas ágak alatt megbúvó
tó tükrére hajoló Hold
világol arcod bennem.
Most megint rettenetesen rámtört hiányod.
Sötét van. Fázok. (nincs mit ennem
s nincs hova menjek)-
hova bújjak
Téged akarlak újra meg újra
...Elengedtük egymást s mégsem távolodunk
Nem merünk szavakat kimondani
s csak épül, épül közös falunk
kerítés, melyen át nem látunk.
Gondolatok feszülnek
koponyáink csontbörtön falának
Érzelmek, indulatok villanak
s hanyatlanak vissza erőtlenül
Kívül csend van. De mi van,
mi él legbelül?
Te nem érzed, ahogy a társ hiánya rádfeszül
és szorít, szorít, akár a gúzsbazártság.

2002. május